Kép forrása: Carmen Mandato - FIFA/FIFA via Getty Images

Filipe Luís kendőzetlen őszinteséggel értékelt, miután csapata, a brazil Flamengo 4-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől a FIFA-klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében. Majd Vinícius Júniorról is szót ejtett.

Az előzetes várakozás az volt, hogy az öreg kontinensről érkezett csapatok uralják majd a vb-t, ehhez képest a csoportszakasz során többször is szenvedtek, miközben minden brazil együttes bejutott a kieséses szakaszba.

A nyolcaddöntő aztán a Flamengo mellett a Botafogónak is a végállomást jelentette. Igaz, utóbbi gárdát az ugyancsak brazil Palmeiras búcsúztatta. Rajtuk kívül még a Fluminense tagja a legjobb 16 mezőnyének. Rájuk sem vár könnyű feladat, hiszen hétfő este a BL-ezüstérmes Internazionaléval küzdenek meg.

Filipe Luís elismerően nyilatkozott német ellenfeléről, majd hozzátette, a világ futballjának elitje még mindig Európa.

„Óriási nyomást gyakorolnak az ellenfelükre. Nyolc-tíz játékossal jönnek rád – mondta a vasárnapi, Bayern elleni meccs után.

„Megérdemelten nyertek. A tervünk működött, helyzeteink is akadtak, de jobbak voltak nálunk. A futball elitje ellen játszunk.”

A szakember megemlítette, hogy ha Vinícius Júnior anno nem igazolt volna el a Flamengótól a Real Madridhoz, akkor náluk szerepelne a világ legjobb játékosa.

„A dél-amerikai futballisták az elitben akarnak szerepelni. Ha ma nyertünk volna, vagy az egész tornát megnyernénk, az sem változtatna a helyzeten. A realitás az, hogy ezek a csapatok magas minőséget képviselnek. A mi csapatainkban sok brazil játékos van, de a legjobbak az európai klubokban szerepelnek. Nekik jobb labdarúgóik vannak, ez tény” – fogalmazott.

Kane duplázott, a Bayern könnyedén jutott a nyolc közé

Természetesen a győztes hadvezér, Vincent Kompany is nyilatkozott.

Amikor arról kérdezték, vajon az európai klubok előnyt élveznek-e a támadóharmadban mutatott hatékonyságuk miatt, a Bayern München edzője így válaszolt:

„Legyen szó bármelyik sorozatról, számít a játékosok minősége, de legalább ennyire fontos a felfogás is. Nem vagyok benne biztos, hogy ennyire egyértelmű lenne. A világ legjobb befejezői közül sokan Dél-Amerikából származnak. Ezeknek a csapatoknak és játékosoknak a vérükben van a futball.”

A belga a taktikai fölényről szóló felvetésre is reagált:

„Tudja, hány kiváló edző származik Dél-Amerikából?” – tette fel a költői kérdést. „Bielsa, vagy éppen Filipe Luís, hogy csak néhány nevet említsek.”

A Bayern München a negyeddöntőben igazi szuperrangadóra készülhet, hiszen a BL-címvédő PSG-vel találkozik.