Nemzetközi labdarúgás

Fieszta a Stamfordon, Mourinho üzent a fanyalgóknak

""

José Mourinho harmadik angol bajnoki címét ünnepelheti (2005, 2006, 2015), a Kékek – akik a Ligakupát is elhódították idén – 2010 után jutottak fel ismét a csúcsra Angliában.

A Chelsea összesen mindössze háromszor kapott ki tétmeccsen a teljes szezonban, csak kétszer tudták legyőzni a bajnokságban (a White Hart Lane-en, és a St. James’s Parkban), otthon egyedüli csapatként tudott veretlen maradni a PL-mezőnyből.

Kezdettől fogva uralta a PL-t, s miután a címvédő Manchester City botladozásba kezdett, lényegében nem maradt kihívója a Mourinho-csapatnak.

A Special One reakciója:

“Január elsején utolért minket a City a tabellán, ez akkor történt, amikor komoly vereséget szenvedtünk a Tottenham otthonában. Lehetséges fordulópontról beszéltek, ehhez képest azóta ki sem kaptunk. A szíve mélyén mindenki tudja, hogy megérdemeljük ezt a címet, még akkor is, ha nem mondja ki" – hangzott el Mourinho értékelése során a sajtótájékoztatón.

A portugál szerint azért is édes a siker íze, mert  – bár számtalan felkérést kapott – az egyik legnehezebb utat választotta, amikor visszatért a Chelsea-hez:

"Az én hazámban úgy tartják, ne menj vissza oda, ahol egyszer boldog voltál, mert kockáztatod a sok szép emléket. Én vállaltam a rizikót, és most ismét bajnok lettem."

Premier League, 35. forduló:
Chelsea-Crystal Palace 1-0 (1-0)

G.: Hazard (45.)

Tabella, élmezőny: 1. Chelsea 83 pont (35 meccs), 2. Manchester City 67 (34), 3. Arsenal 67 (33), 4. Man. United 65 (35) …

HAZARD GÓLJA:

VIDEÓN AZ ÜNNEPLÉS: