Ferrán: kezdjük újra megtalálni a tavalyi Barcelonát
Marcus Rashford pedig arról beszélt, hogy szerinte több gólt is szerezhetett volna, és ígéri, hogy egyre jobb lesz.
A Barcelona 3–1-re verte az Elchét, és a csapat két kulcsjátékosa is megszólalt a mérkőzést követően. Ferran Torres az intenzitást és a csapatszellemet dicsérte, míg Marcus Rashford a góljával együtt sem volt maradéktalanul elégedett saját teljesítményével.
Torres: „Újra ott vagyunk, ahol lenni akarunk”
A katalánok támadója szerint a kezdés kulcsfontosságú volt.
„Nagyon fontos volt, hogy erősen és nagy intenzitással kezdjünk, mert így tudtuk irányítani a meccset” – mondta Ferran Torres a DAZN-nek. Hozzátette: „Tudtuk, milyen játékot fog játszani az Elche. Jól kezdtünk, aztán kicsit elveszítettük a szervezettségünket, de visszataláltunk a ritmushoz, a szellemhez, az intenzitáshoz.”
A spanyol válogatott játékos szerint a csapat már közel van ahhoz a formához, amit tavaly mutatott:
„Kezdjük megtalálni a tavalyi Barcelonát. Az első perctől mindent beleadtunk a pályán.”
Yamal és Rashford is beköszönt: tovább üldözi a Realt a Barcelona
Rashford: „Gólt szereztem, de többet is tehettem volna”
A találkozó MVP-jének választott Marcus Rashford, aki szintén betalált, a győzelem ellenére önkritikusan nyilatkozott.
„Mindig igyekszem a legjobbat nyújtani, de őszintén, jobban is játszhattam volna az Elche ellen. Vannak pillanatok, amikor jobb döntéseket kellett volna hoznom a támadóharmadban” – mondta a Barca TV-nek.
A játékos a csapategységet hangsúlyozta:
„Meccsről meccsre dolgozunk, hogy fejlődjünk. Ez a Barcelona, itt mindig a legmagasabb szint az elvárás.”