Forma-1 / Motorsport

Fernando Alonso megdöbbentő bejelentése

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végén befejezi Formula–1-es pályafutását.

 
Alonso egy visszaszámlálós posztot osztott meg a minap, utalva ezzel keddi nagy bejelentésére. Követőinek nem kellett több, egyből elindultak a találgatások, hogy hol folytatja a McLaren pilótája. A kétszeres világbajnok spanyol korábban már versenyzett az Indianapolis 500-on, és jelezte, hogy szívesen kipróbálná magát egy teljes szezonban az IndyCar mezőnyében.
 

A tippelgetésnek aztán ígéretéhez híven kedden véget vetett Fernando Alonso: bejelentette, hogy nem folytatja F1-es pályafutását. A McLaren versenyzője a 2001-es Ausztrál Nagydíjon debütált a sorozatban még a Minardi istálló színeiben, később megfordult a Renault-nál, a Ferrarinál, valamint a McLarennél is, ahol most szerepel. A jelenlegi a 17. szezonja a „száguldó cirkuszban", mivel a 2001-es kezdet után 2002-ben csak tesztelt, később 2005-ben és 2006-ban is világbajnok lett a Renault-val.
 
„Tizenhét csodálatos év után eljött a váltás ideje, továbbállok. Hónapokkal ezelőtt meghoztam ezt a nehéz döntést. Még van hátra az idényből néhány futam, amelyeken minden eddiginél motiváltabban fogok versenyezni. Meglátjuk, mit hoz a jövő, izgalmas kihívások elé nézek. Életem egyik legboldogabb időszakát élem, de új kalandokat akarok átélni" – így Fernando Alonso.