Fernandes büntetőt hibázott – az MU nem tudott nyerni Londonban

Nem született döntés. 1-1-re végződött a nyeretlenek második fordulós csatája a Craven Cottage-on.
1. félidő:
Két hatalmas Cunha-helyzettel kezdődött a vasárnapi játéknap zárómérkőzése. A nyáron szerződtetett brazil támadó előbb csúnyán célt tévesztett, majd a kapufát trafálta telibe.
Az első negyedóra végén megint a korábbi Wolves-labdarúgó került ziccerbe, lövését azonban Leno bravúrral hárította.
Az éledező Fulham első valamire való lehetősége Alex Iwobi előtt adódott. A nigériai középpályás próbálkozását az egész félidőben bizonytalan Altay Bayindir fogta.
A 33. percben a videószoba rászólt Chris Kavanagh fülére. A VAR Calvin Bassey érthetelten judo-mozdulata miatt kihívta a játékvezetőt, aki rövid szemügyre vétel után a mészfoltra mutatott.
A megítélt tizenegyest Bruno Fernandes az égbe lőtte, így maradt a 0-0 az eredményjelzőn.
A szünetig nem változott az állás: a hazaiak többnyire a török kapus bizonytalan kijöveteleit követően alakíthattak ki lehetőségeket, a Manchester United viszont jóval közelebb állt a vezetéshez.
2. félidő:
Amorim két változtatást eszközölt, az 52. perc végén Dalot és Sesko érkezett Diallo, valamint a sárga lapos Casemiro helyett.
Öt perccel később góllá érett a meddő MU-fölény: Mbeumo szöglete Rodrigo Munizról pattant a hazai kapuba. (0-1)
Marco Silva cseréi nagyon ültek: a 73. percben Iwobi beadására Emile Smith Rowe érkezett a második hullámból, s három méterről a kiszolgáltatott Bayindir mellett a hálóba pöckölte a labdát. (1-1)
A folytatásban mindkét gárdának megvoltak a lehetőségei a győzelemre, ám élni egyik csapat sem tudott a sanszaival, így 1-1-re végződött a vasárnapi zárómérkőzés.
A következő fordulóban az MU a Burnleyt fogadja, a Fulham pedig londoni rangadót vív a Stamford Bridge-en.