Nemzetközi labdarúgás

Ferguson szerint Wenger sokat enged meg magának, de nem támadja

""

Arsene Wenger minden bizonnyal legnehezebb időszakára készül 15 éves Arsenalos pályafutása során, hisz a csapat a 2005-ös FA Kupa győzelem óta semmit sem nyert.

Mindezek tetejébe az Arsenal kulcsjátékosokat adott el, Cesc Fabregast és Samir Nasrit, így Wengernek most másokra kell építenie a csapatot.

Wenger csapata a múlt hétvégén 11 év után vereséget szenvedett a Liverpooltól hazai pályán, és az edzőt kritizálták, hogy a 60 millió fontos átigazolási díjakból nem vesz senkit sem.

Az Arsenal a Ligakupa döntőben közel volt ahhoz, hogy megtörje a trófea nélküli sorozatot, de végül a Birmingham City diadalmaskodott.

""

Ferguoson, aki vasárnap találkozik az Old Traffordon régi ellenfelével, hajthatatlanul mondogatta, hogy egy csapat az irányatása alatt nem viselne el ilyent, de dícsérte a francia menedzsert, hogy ragaszkodik: „Nem engedtem volna meg, hogy ez történjen. De nem elmélkedek ilyen dolgokról”- mondta a MU menedzsere, aki tavaly a rekordot jelentő 19. bajnoki címét is bezsebelte.

„Arsenenak is megvan a saját útja, nekem is, és azt csinálod, amiben a legjobban bízol. Ez az amit Arsene próbál csinálni. Ez egy különböző útja a menedzserkedésnek.”