Kézilabda

Férfi kézilabda NB I: ETO-SZESE néven szerepel az újonc

Décsi Gábor klubigazgató a szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden jogi akadály elhárult, hogy mostantól ez legyen a csapat neve, így négy év után lesz újra ETO az első osztályban.

"Régi törekvésünk volt, hogy visszaszerezzük az ETO nevet, hiszen ahogyan a szlogenünkben is benne van: a hagyomány kötelez" – jegyezte meg Décsi.

A győri klub évtizedeken át szerepelt Győri ETO, illetve Rába ETO néven az NB I-ben.

A gárda a nyolcvanas években három bajnoki címet szerzett és összesen négyszer hódította el a Magyar Kupát. Az IHF-kupát 1986-ban nyerte meg.

A korábbi szakosztály megszűnése után alacsonyabb osztályban a Széchenyi Egyetem támogatásával alakult újjá a csapat, amely az idén megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, így jogot szerzett az élvonalbeli tagságra.

"Az egyetemmel egymásra találtunk. A koncepció, miszerint a tanulás és a sport kiegészíti egymást, nagyon jól működik, az eddigiek bizonyították, hogy van ennek létjogosultsága" – fogalmazott Décsi Gábor.

Az ETO-SZESE edzője a spanyol Magi Serra Cortina lesz, aki legutóbb az Aranda trénere volt.

A gárdát erősíti ősztől a szerb válogatott kapus, Stanko Abadzic, a portugál irányító, Filipe Mota, a spanyol balszélső, Hugo Garza Hernandez, valamint Halász Levente, Simon Bence és Gebhardt Ádám.

A csapat színe újra zöld-fehér lett, megújult a klub címere és honlapja is.