Kézilabda

Férfi kézilabda BL – Újabb szegedi vereség

 Az első két BL-mérkőzés 12-12 gólos veresége "megtette hatását", nem volt teltház a szegedi csarnokban.
    
Tatai remek védéseivel és Sulc góljaival jól kezdtek a hazaiak és a 9. percben már 6-3-ra vezettek. Lassan felébredt a León, így negyedóra után 9-8-ra feljött. Csakhogy a nagy rohanás megbosszulta magát, a sorozatban dobott három szegedi gól után pedig az Ademar a 17. percben időt kért.
    
Rövid ideig állandósult a különbség, ám ahogy a Tisza-partiaktól Sulc fáradni kezdett, a támadások már nem voltak elég hatékonyak, a Leon pedig még a szünet előtt egyenlített annak ellenére, hogy Skaliczki László vezetőedző is időt kért.
    
A második félidő elején Bajorhegyi kiállítását tökéletesen használta ki a spanyol együttes, amely 20-16-ra meglépett. Azonos létszámban Losert kapus fogott nagyokat, így nem tudott közelebb jutni riválisához a hazai gárda. 18-22-nél Bajorhegyi ismét kiült, az Ademar ezt kihasználva megint "rátett egy lapáttal", melynek köszönhetően negyedórával a vége előtt 25-19 volt a vendégek előnye.
    
A hajrában keményen harcolt a Pick, egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet, a megszakítás nélkül szerzett három góllal (23-26, 48. perc) pedig visszajött egy kis remény a fordításra.
    
Amikor még szorosabb lett az állás, akkor Czinát ellenfelének megütéséért piros lappal kiállították az orosz bírók. Robledo lélektanilag újabb fontos gólt szerzett a Leónnak, ám a 2500 néző tovább hajtotta a hazaiakat.
    
A végjátékban 26-28 után két vendéggól esett, erre Skaliczki időt kért. Volt még hátra hat perc, amikor Lékaitól belemenés miatt elvették a labdát, Losert pedig ismét brillírozott a kapuban, így eldőlt a meccs, a rutinosabb Ademar két ponttal távozott, pedig a hajrában – harmadszor a meccsen – sorozatban három gólt kapott.    
    
A szegediek október 23-án a papíron leggyengébb ellenfelükhöz, a szerb Partizan Beogradhoz utaznak.

Velux férfi BL, 3. forduló:
D csoport:

Pick Szeged-Ademar León (spanyol) 31-35 (16-16)

gól: Sulc 10, Zubai, Buday 5-5, Lékai 4, Vadkerti 3, Prodanovic 2, Bajorhegyi, Nagy 1-1, illetve Stranovsky, Robledo 9-9, Krivosilov, Leoz 4-4, Gonzalez, Cutura 3-3, Pasarin 2, Di Panda 1