Forma-1 / Motorsport

Ferenc pápa is imádkozik Schumacherért

""

A 2013-as év végén súlyos síbalesetet szenvedő, s azóta lábadozó hétszeres világbajnok ferraris éveiben maga is járt a Vatikánban – akkor még II. János Pál volt a pápa. Az oldalán akkor ott volt Jean Todt is, aki ezúttal viszont barátja nélkül utazott a miniállamba. „Megkérdeztem, lehetséges lenne-e, hogy imádkozzon érte, és ő készségesen igent mondott” – nyilatkozta a Vatikán Rádiónak Todt a Ferenc pápának tett kéréséről. „Ferenc ismeri Schumachert, és a balesetéről is hallott. Michael Schumacher – mint tudjuk – nagyon közel áll a szívemhez, a családom részének tekintem őt.”

Todt azon kevés személy egyike, aki állandó látogató a család svájci birtokán ápolt Schumachernél, s pontos képe van a német jelenlegi állapotáról. A család és a menedzsment a nyilvánosságtól gondosan elzárja a németet – Sabine Kehm legutóbb egy német pletykalap cikke kapcsán szólalt meg hivatalos formában: akkor cáfolta azon találgatásokat, miszerint a korábbi versenyző már képes újra járni.

Todt vatikáni látogatása persze hivatalos út volt: a francia az FIA elnökeként beszélgetett a pápával – Schumacher mellett a közúti balesetek áldozatairól is. Ferenc pápa ezen látogatás során Luc Besson ’Save Kids Lives’ (Mentsd meg a gyerekek életét) című, e témával foglalkozó kampányfilmjét is megtekintette. „Hálás köszönetünket fejezzük ki Őszentségének, hogy időt szakított arra, hogy a közutak biztonságáról beszélgessünk. Manapság a közúti balesetek világszerte a legégetőbb problémák közé tartoznak. A szegényebb országokban a legsúlyosabb a hatásuk. A pápa támogatja a #SaveKidsLives elnevezésű kampányunkat, és ezzel segít felhívni a figyelmet arra, hogy naponta több mint ötszáz gyermek veszíti életét a világ útjain. Ezáltal szélesebb körökben terjeszthetjük az üzenetet, hogy meg tudjuk akadályozni a tragédiákat” – fogalmazott Todt.

A közutak biztonságának növeléséért egyébként korábban Schumacher is sokat tett. Számos ezzel kapcsolatos projekt arca volt. 2013-ban többek között részt vett egy chilei kampányban is. A dél-amerikai országban az elmúlt évtizedben több mint 15 ezer közúti baleset történt a gyorshajtások miatt, melyekben 1300 ember vesztette életét. Miután a helyi közlekedésügyi miniszter videofelvételeket küldött a hétszeres világbajnoknak, melyeken a gyorshajtók „Schumachernek” nevezték magukat, az exversenyző úgy érezte, felelőssége segíteni Chile közútjainak biztonságosabbá tételében. „Szét kell választani egymástól a versenypályát és a közutakat. Közúton száguldozni fölösleges és butaság” – nyilatkozta akkor Schumacher, akit síbalesetét követően a német autóklub (ADAC) ki is tűntetett a hasonló kampányokban vállalt szerepéért, a közösségi életben való tevékeny részvételéért.