Amerikai sportok

Fennállása egyik legrosszabb mérkőzésén van túl az Atlanta Hawks

A Hawks franchise 1968-as Atlantába való költözése óta, a második legnagyobb különbségű vereséget szenvedte el, nem mellesleg 59 szerzett pontja is negatív rekord. A New Orleans Hornets elleni mérkőzés első negyedében, még senki sem sejtette, hogy a Georgia-i csapat fekete napja lesz a mai, ugyanis ebben a játékrészben csak két ponttal kapott ki a Hawks. Az utolsó három felvonás sokkolta a hazai közönséget. A második felvonást 12, a harmadikat 10, a negyediket, pedig 16 ponttal nyerte meg a Hornets. Az Atlanta, eddigi legrosszabb mérkőzése 2000. március 30-án volt, ekkor 44 ponttal kapott ki a Phoenix Sunstől (118-74), az 1996-os Cleveland ellen elért 63 pontja volt, ezidáig az egy mérkőzésen szerzett legkevesebb pont rekordja.

A Boston Celtics könnyedén, míg a San Antonio Spurs nyögvenyelős győzelmet aratott. A Boston a Utah Jazzt fogadta. Már a találkozó első negyedében a Jazz tudtára adta, hogy sok keresnivalója nincs ezen a mérkőzésen, a  rekordbajnok 11 ponttal nyerte meg ezt a felvonást. A következő három felvonásban a Utah csak futott az eredmény után, de megszorítani nem tudta a hazai csapatot. A második játékrészt 7, a harmadikat 4, míg az utolsót 3 ponttal nyerte meg a Boston, mely egymás után ötödik mérkőzésén sem talált legyőzőre. A texasi csapatra a New York Knicks elleni rangadó várt. Az első két negyedet 11 ponttal a Spurs nyerte meg. A nagyszünet után egy rövid ideig is, de magára talált a Kninks, mely 5 egységgel behúzta a harmadik 12 percet. Az utolsó játékrész 3 ponttal a Spursé lett, mely egymás után nyolcadik mérkőzését nyerte meg. A hazai csapat legjobbja Tim Duncan lett, aki dupla duplát (21 pont, 16 lepattanó) ért el, a másik oldalon Amare Stoudemire 18 pontot és 15 lepattanót szerzett.

Egymás után 15. vereségét könyvelhette el a Cleveland Cavaliers. Az ohio-i csapat, ezúttal az Andrew Bogut (22 pont) vezette Milwaukee Bucks-tól kapott ki. Az Orlando Magic 40 ponttal győzte le a Toronto Raptorst, mely sorozatban hatodik mérkőzését veszítette el. A találkozó első felvonását 8 ponttal az Orlando nyerte meg. A következő játékrészt két egységgel a kanadai csapat vitte el. A második félidőben a Magic elvarázsolta a vendégeket, ugyanis a harmadik felvonást 10, míg a negyediket 24 ponttal nyerte meg. A mérkőzés legjobbja Dwight Howard lett, aki 31 pontja mellé, még 19 lepattanót szerzett.

Egyetlen negyedet nyert meg a Los Angeles Lakers, de az is elég volt a Denver Nuggets legyőzéséhez. A két csapat találkozóját a Denver kezdte jobban, mely 3 egységgel megnyerte az első 12 percet. A második negyed 27-27-re végződött. A harmadik játékrészben a Lakers „mindent” beleadott és 13 ponttal nyert. Az utolsó felvonás 25-25-ös döntetlennel zárult. A címvédőnél öten is 15 pont fölé jutottal: 19-19 Pau Gasol és Ron Artest, 18-18 Kobe Bryant és Lamar Odom, Andrew Bynum, pedig 17 pontig jutott. Zach Randolph (29 pont, 19 lepattanó) vezetésével nyert a Memphis Grizzlies a Houston Rockets ellen.

A Golden State Warriors csak a hosszabbítsában tudta megverni a Sacramento Kings-et, A mérkőzésen szinte végig vezető Warriors a mérkőzés végére kiengedett, így az utolsó negyedben megfordította az állást a Kings. Az összecsapás vége előtt 15 másodperccel Pooh Jeter büntetőjével, már két ponttal is vezetett a Sacramento, de a dudaszó pillanatában Monta Ellis kiegyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, ahol nem lehetett megállítani a „Harcosokat”.

Eredmények:
New Jersey Nets – Detroit Pistons 89-74
Orlando Magic – Toronto Raptors 112-72
Washington Wizards – Phoenix Suns 91-109
Atlanta Hawks – New Orleans Hornets 59-100
Boston Celtics – Utah Jazz 110-86
Cleveland Cavaliers – Milwaukee Bucks 88-102
Memphis Grizzlies – Houston Rockets 115-110
San Antonio Spurs – New York Knicks 101-92
Denver Nuggets – Los Angeles Lakers 97-107
Golden State Warriors – Sacramento Kings 119-112 – hosszabbításban