Egyéb sportok

Feljutottak a magyar hegymászók a Kancsendzöngára

 A magyar hegymászók ezzel a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg. 

A magyar hegymászók ezzel már a világ 12, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a 14 közül. A sikeres csúcstámadás hírét a Kancsendzönga alaptáborában tartózkodó Kollár Lajos hegymászóra hivatkozva közölte a sajtófőnök. Tájékoztatása szerint Erőss Zsolt és Kiss Péter több mint 24 órás mászás után érte el a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát magyar idő szerint hétfő délután egy óra felé.
    

A műlábas Erőss Zsoltból, Kollár Lajosból, a gyöngyösi Kiss Péterből és a szlovák Jaroslav Dudkából álló csoport március 27-én indult el Budapestről a hegycsúcs oxigénpalack nélküli meghódítására.
    

Erőss Zsolt arról szólt az induláskor, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. A vele együtt a csúcsra feljutó Kiss Péter már korábban megmászta az Alpok valamennyi négyezer méternél magasabb csúcsát, illetve egyedül vette be a Tátra főgerincét.
    

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A "nyolcezresek" közül immár csak Annapurna és a K2 van hátra.
    

A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt.