Forma-1 / Motorsport

Felipe Massa "bénázása" tette izgalmassá a 30. Magyar Nagydíjat?

A motorok már egyre izgatottabban zúgtak, ám ahelyett, hogy szép sorban felvillantak volna a rajtlámpák, hirtelen villogni kezdtek: új rajt következik. Elsőre nem volt világos, miért – később aztán kiderült, hogy Felipe Massa nem állt be rendesen a helyére, így autóját nem érzékelte a rajtrácson elhelyezett szenzor. A brazoét emiatt öt másodperces büntetéssel is sújtották később.
 
 
""
 
 
„Egyáltalán nem láttam a vonalat. Nem tudom, hogy más volt-e, mint más helyszíneken, de egyszerűen nem láttam” – magyarázta 2008 ezüstérmese hibájáról, utalva a rajtrácsok mellett lévő sárga csíkra, mely amolyan viszonyítási pont számukra. Miután Massa közölte problémáját a rádión csapatával, versenymérnöke azt tanácsolta neki, hogy óvatosságból a rajtkocka közepén parkolja le autóját. „Nem tudjuk, miért nem látta a sárga vonalat” – magyarázta Rob Smedley, a csapat főmérnöke. „Általában ez a vonal mindig az első tengellyel egy vonalban van. Felipe már előtte sem látta a vonalat, ezért inkább azt javasoltuk neki, hogy inkább álljon meg korábban, mivel ha túlcsúszik, azért megbüntetik.”
 
„Ez viszont a versenyirányítás számára úgy fest, nem volt elég” – tette hozzá a túl korán megálló Massa. „A második próbálkozásnál aztán igyekeztem kicsivel előrébb kerülni, akkor már jobban sikerült a beállás.”
 
Smedley hozzátette, a gond után próbáltak kívülről segíteni versenyzőjüknek. „Felipe a második alkalommal is csak találgatni tudott, hol lehet a vonal. Próbáltunk neki segíteni, hogy az autóját a megfelelő pozícióba állíthassa” – mondta a brit. A brazil pedig hozzátette: „De még ekkor sem láttam a vonalat. Más pályákon ezzel sosem volt problémám.”
 
Smedley szerint nem kizárt, hogy a versenyző üléspozíciója is közrejátszhatott ebben – Massa tudniillik hagyományosan igen mélyen foglal helyet az autóban. „Talán lehetne javítani ezen. Meg kell vizsgálnunk, hogy kell-e változtatni az autóban elfoglalt helyzetén vagy sem” – fogalmazott a brazil korábbi versenymérnöke.
 
Massa gondjai mindazonáltal úgy tűnik, kimondottan jót tettek a versenynek. A második rajtnál ugyanis az első sort kisajátító Mercedesek Silverstone-hoz hasonlóan azonnal pozíciót veszítettek – Toto Wolff sportigazgató elmondása szerint részben az új rajt miatt is. „Lewisnál a második bemelegítő kör egyszerűen megzavarta a kuplung beállításait. A kuplung túlmelegedett, emiatt pedig csúszott” – árulta el az Auto Motor und Sportnak.
 

A mezőny a Hungaroringen egyébként utoljára követte az eddig megszokott rajtprocedúrát: Belgiumtól a versenyzők már semmiféle mérnöki útmutatást és szoftveres segítséget nem kérhetnek a kuplung fogáspontjának megtalálásához, így egymaguknak kell boldogulniuk. Lehet, hogy vasárnap délután ízelítőt kaptunk abból, mire is számíthatunk a változások bevezetésével?