Labdarúgás

Felgyújtott pálya és üvegszilánkok – a Partizan szurkolói miatt halaszthatják az Örök derbit

Kép forrása: Srdjan Stevanovic/Getty Images

Hétfőn este hét órától rendeznék a 174. Örök derbit, vagyis a Partizan Belgrad és a Crvena zvezda rangadóját. A feltételes mód pedig azért, mert könnyen lehet, hogy halasztani kell majd a mérkőzést. Történt ugyanis, hogy a Grobari szurkolócsoport, amely a Partizan egy ultratábora, szombat este belógott a csapat stadionjába és savval locsolták le a pályát, amit meg is gyújtottak, valamint üvegszilánkokat szórtak el rajta. Tették mindezt azért, mert a brigád az elmúlt időszakban rossz kapcsolatot ápol a Partizan vezetőségével, a derbire be is jelentették, hogy nem hajlandóak kimenni, tehát bojkottálják a meccset.

A klub kiadott egy közleményt, melyben leszögezték, hogy eljárást indítanak a vétkesek ellen, valamint, hogy igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy hétfő estére helyrehozzák a pályát. A szerb ligát jelenleg a Crvena zvezda vezeti, 19 ponttal, 6 győzelemmel és 1 döntetlennel nagyon magabiztos az első helyük, míg a városi rivális FK Partizan 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel, de eggyel kevesebb mérkőzéssel, a tabella hetedik helyén áll.