Jégkorong

Felébresztették az altatásból a magyar hokist

""

„A székesfehérvári Szent György Kórház tájékoztatása szerint folyamatosan javul Mazzag Dániel, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifi játékosának állapota. Az ifjú csatárt, akinek szombat éjszaka állt le a szíve az Akadémia kollégiumi szárnyában, levették a lélegeztetőgépről. Az orvosi stáb megerősítette, hogy Dániel  kommunikációja jó, lehet vele beszélgetni, de még nagyon fáradékony,  amely a vele történteknek természetes következménye.” – áll a Sapa Fehérvár AV19 hivatalos honlapján közzétett tájékoztatóban.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Akadémia mindössze tizenhat esztendős jégkorongozójának múlt hét szombaton leállt a szíve. Szerencsére a szobatársa is ott volt vele, aki azonnal értesítette a nevelőtanárt. A mentősök még időben érkeztek és újra tudták éleszteni a fiatal játékost.

Kercsó Árpád Mazzag edzője az utanpotlassport.hu oldalnak elmondta, hogy a fiatal jégkorongozót kedden Budapestre szállítják, ahol kivizsgálják és megpróbálnak rájönni arra, hogy mitől állhatott le a szíve.