Friss hírek

Félbeszakadt a román-magyar: egymást ütötték-verték a románok

Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

A hazaiak 1-0-s vezetésénél a hatodik percben nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a Románia-Magyarország férfi futsalmérkőzés, az Európa-bajnoki pótselejtező szerda esti visszavágója.

A párharc első meccsét múlt csütörtökön Debrecenben 3-2-re a magyarok nyerték. A hazai szurkolók egy része összeverekedett a rohamrendőrökkel, többen átfutottak a pályán, majd petárda is robbant, ezért a játékvezetők azonnal félbeszakították a találkozót. A két csapat pedig bevonult az öltözőbe.

Több mint harminc perc kényszerszünet után folytatódott csak a pótselejtező.

A hazaiak Darius Nastai góljával az ötödik percben vezetést szereztek, majd a vendégek csapatkapitánya, Rábl János a nyolcadikban egyenlített. A honosított brazil Daniel Araujo a 15. percben büntetőből megint a románokat juttatta előnyhöz.

Büki Baltazár pedig a 39. percben lőtte be a kijutást jelentő gólt.

A jövő évi kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik, a csoportkör sorsolására október 24-én kerül sor. Ez lesz a 13. Európa-bajnokság, és – 2005, 2010, valamint 2016 után – a negyedik, amelyen a magyar csapat is részt vesz.