""

A játékos csapata csütörtöki edzésén szenvedett izomsérülést, amelynek következtében pénteken térdműtéten kell átesnie. A Marca szerint Afellay sérülése olyan súlyos, hogy az operációt követően minimum fél évet kell majd kihagynia.

– Sajnos Afellayra hosszú ideig nem számíthatunk, de most az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljön. A térdsérülés általában maradandó sérülésekkel járhat, ezzel tisztában vagyunk mi és az orvosaink is, de bízunk benne, hogy elegendő pihenés után Afellay ismét teljes értékű munkát végezhet majd a csapatban – nyilatkozta a FC Barcelona mestere, Josep Guardiola.

Afellay a téli átigazolási időszakban érkezett a PSV-től a katalán csapathoz, amelyben eddig 16 mérkőzésen lépett pályára. A 25 éves futballista 2007-ben a felnőtt holland válogatottban is bemutatkozhatott, amelyben eddig harmincegyszer lépett pályára.

A középpályás már a nyári felkészülés során sérüléssel küszködött.

""Afellay korábbi sikerei a PSV színeiben:

Holland bajnok: 2005, 2006, 2007, 2008

Holland kupagyőztes: 2005

Holland szuperkupa-győztes: 2008

Az év hollandiai labdarúgó tehetsége: 2007