A volt világelső mégsem lehet teljesen elégedett a 2011-es teljesítményével, hiszen 2002 óta most először fordult elő, hogy Grand Slam-tornán nem sikerült diadalmaskodnia. A svájci a legfrissebb világranglistán visszavette a harmadik helyet Andy Murraytől.
A vb rögtön egy óriási meglepetéssel kezdődött, az A csoportban ugyanis a világelső Novak Djokovic David Ferrertől és Tomás Berdychtől is simán kikapott, így búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől. A kvartett érdekessége volt, hogy a brit Andy Murray David Ferrer elleni vereségét követően visszalépett, így csak négyen folytatták a küzdelmet. A csoportot végül a Ferrert és Janko Tipsarevicet is legyőző, csak Djokoviccsal szemben alulmaradó Tomás Berdych nyerte.
A B csoportban Roger Federer mutatott hasonlóan ellenállhatatlan játékot, mindhárom ellenfelét, Jo-Wilfried Tsongát, Mardy Fish-t és Rafael Nadalt is legyőzte. Az elődöntőben Berdych Tsongával, Federer pedig Ferrerrel csapott össze.
Előbbi párharcot két szettben a francia Tsonga nyerte, 6:3, 7:5-re múlta felül cseh ellenfelét. Federer az első játszmában megizzadt Ferrerrel szemben, rövidítésben 7:5-re hozta a szettet, majd a második szettben simának mondható 6:3-mal diadalmaskodott.
A döntőben Tsonga kemény ellenfélnek bizonyult, el is tudott venni egy szettet a svájcitól, ám megverni nem tudta. A korábbi világelső Federer 6:3, 6:7, 6:3-ra nyert, és elhódította a vb-címért járó trófeát.
Federer győztes pontja Tsonga ellen: