Cubarsí: erőt kell mutatnunk a bajnokságban, mert visszaestünk
A katalánok fiatal védője az Atlético Madrid elleni rangadó előtt osztotta meg gondolatait.
A Barcelona azok után, hogy „utcahosszal” vezette a La Liga tabelláját, az elmúlt néhány bajnokin mélyrepülésbe kezdett. Ennek köszönhetően Hansi Flick együttesétől a Real és már a szombati ellenfél, az Atléti is jobban áll a vesztett pontok tekintetében.
„Mindenki imádja ezeket a rangadókat, amelyek általában kőkemény mérkőzések. Ha nem adsz bele 100%-ot, bármi megtörténhet. Az első perctől tiszta fejjel, győzelemre kell játszanunk” – mondta Pau Cubarsí, kinek csapata utolsó hat bajnokijából csak egyet nyert meg. Legutóbb a Leganés vitte el mindhárom pontot Katalóniából.
„A La Ligában is meg kell tudnunk mutatni, mennyire erősek vagyunk. A Bajnokok Ligájában jobb a helyzetünk, de a spanyol élvonalban visszaestünk. Komolyan kell belemennünk a derbibe, mindent beleadva” – tette hozzá a 17 éves bekk.
A gránátvörös-kékek kezdőjéből biztosan hiányzik majd Lamine Yamal, aki több hetes kihagyásra kényszerül sérülése miatt.
„Sokat számít, hogy nem lesz ott a pályán, hiszen rengeteget hozzátesz a játékunkhoz. Szerencsére van több remek képességű támadónk, akik tökéletesen tudnak teljesíteni a helyén” – vélekedett Cubarsí, aki reméli, csapatának sikerül a téli elsőség.
„Ha nyerünk, biztosan mi vezetjük a tabellát 2024 végén. Ez most a legfontosabb célunk, amit el is tudunk érni. Mindenki a legjobbját szeretné nyújtani, elsőnek kell lennünk” – zárta a spanyol u23-as válogatottal olimpiai bajnok centerhalf.
Mindkét együttes 38 ponttal áll a bajnokságban, a Real Madrid pedig egy ponttal „lemaradva” üldözi a duót.
A két madridi együttes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Barcánál, így amennyiben pótlásra kerülnek az elmaradt találkozók, náluk lehet majd a lépéselőny. Persze ehhez a Matracosoknak az is kell, hogy ne kapjanak ki a katalánok otthonában.