Bajnokok LigájaNemzetközi labdarúgásSpanyol foci

Meglepetés – Ki nem találja, melyik játékosát nevezte a Barcelona a BL-be

Kép forrása: Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Mint a legtöbb résztvevő, úgy a Barcelona is leadta hivatalos, 23 fős A-listáját az UEFA-nak a 2025/26-os Bajnokok Ligája alapszakaszára.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) mind a 36 főtáblás együttestől megköveteli még a szeptemberi rajt előtt a formális A- és B-listát, így a gránátvörös-kékeknek is dönteniük kellett a határidő előtt.

S, hogy mit is jelent a B-lista?

Minden olyan futballista, aki 2004. január 1-jén vagy azt követően született, és a 15. születésnapja óta folyamatosan legalább két éven át jogosult volt az adott klubban játszani, vagy összesen három egymást követő évig, legfeljebb egy kölcsönidőszakkal, amelynek hossza nem haladhatja meg az egy évet, és amelynek során csak ugyanazon szövetséghez tartozó klubhoz kerülhetett.

A legnagyobb szenzációt Marc-André ter Stegen neve okozza Hansi Flick keretében.

A német hálóőr jelenleg hátműtétje után lábadozik, visszatérése legkorábban 2026 elejére várható.

A kapus körüli nyári botrány – amely során a klub fegyelmi eljárást indított ellene, amiért nem adta át az orvosi papírjait a liga számára – csak olaj volt a tűzre.

Végül egyezség született, amely Joan García regisztrációját is lehetővé tette.

Szintén helyet kapott Flick listáján az a Roony Bardghji, akit egyelőre nem sikerült regisztrálni a La Ligában, így hivatalosan a Barca Atlétic játékosaként szerepel a nyilvántartásban.

Az ő státusza azonban „házon belül” bármikor frissíthető, és a legfrissebb információk szerint a klub hamarosan extra pénzt szabadít fel, hogy rendezze a svéd támadó ügyét.

A katalánok fiataljai közül többen a B-listáról juthatnak lehetőséghez a soroztatban, köztük Guille Fernández, Toni Fernández, Dro, Jofre Torrents és Diego Kochen is.

Hansi Flick a hivatalos keret alapján úgy tűnik, tudatosan épít a rutinos vezérekre és a tehetségekre – a kérdés csak az, hogy a pályán mindez milyen eredményben csapódik le az idei BL-szezonban.