Egyéb sportok

Fazekas Nándi ünnepel, Schumacher elhúzott: ez történt október 16-án

""

– 1994-ben ezen a napon a német Michael Schumacher nyerte meg az Európa Nagydíjat. A futam előtt Schumacher előnye egy pontra csökkent Hillel szemben. Jerezben a német egy győzelemmel tért vissza, mögötte Hill második lett. Miután befejeződött a CART bajnokság, Mansell átvette Coulthard helyét a szezon végéig. Schumi már nem is engedte át másnak az elsőséget, a szezon végén világbajnok lett.

– 2005-ben Fernando Alonso nyerte a Kínai Nagydíjat,  a spanyol pilóta a sikeres szezonját győzelemmel tudta befejezni, a Renault pedig megszerezte a konstruktőri világbajnok címet. Christijan Albers és Michael Schumacher összeütközött a felvezető körben, ezért a rajtnál boxból kellett rajtolniuk tartalék autóval. A német a 23. körben a Safety Car fázis alatt elvesztette uralmát autója felett az egyik fékzónában, ahol megpördült, majd a kavicságyban ragadt. Giancarlo Fisichella áthajtásos büntetést kapott, mivel feltartotta Raikkönent a második boxkiállás előtt a boxba vezető útszakaszon. A leggyorsabb kört autózó (1:33,242) Räikkönen második lett Ralf Schumacher, Fisichella, Klien, Massa, Webber és Button előtt. Juan Pablo Montoyának már a verseny közepén fel kellett adnia a küzdelmet, mivel az egyik kerékvető burkolatának egy darabja súlyosan megrongálta versenyautóját.

""

– 1996-ban 84 ember halt meg Guatemalában, amikor az Estadio Mateo Flores stadionban 50 ezer néző próbált meg helyet foglalni a 36 ezer férőhelyen a Costa Rica elleni mérkőzés előtt. A halálos áldozatok mellett mintegy 180-an szenvedtek súlyos sérülést.

– Ma ünnepli a születésnapját Fazekas Nándor (36), az MKB Veszprém világklasszis kézilabdakapusa,  Mehmet Scholl (42), német labdarúgó, Stieber Zoltán (24), jelenleg a Greuther Fürth labdarúgója, José Luque (35), a Diósgyőr spanyol focistája, Casey Stoner (28) moterversenyző, Philipp Kohlschreiber (29) német teniszező, Sue Bird (32) amerikai kosárlabdázó.

""

– Kilenc éve nincs már köztünk Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, aki aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban melbourne-i olimpián nyert aranyérmet.