Nemzetközi labdarúgás

"Fantasztikus előadást láthattunk" – német-görög nyilatkozatok

""

Marco Reus, a német válogatott középpályása

"Azt gondolom, hogy uraltuk a mérkőzést, jobbak voltunk ellenfelünknél. Folytatjuk a megkezdett utat, és meglátjuk, hogy meddig fogunk eljutni."

""

Szokratisz Papasztatopoulosz, a görög válogatott védője

"Természetesen tisztában voltunk vele, hogy egy kiváló ellenféllel kell megküzdenünk, és ez a meccs első pillanatától fogva beigazolódott. A német válogatott az egyik legjobb a világon, öt éve a legnehezebb ellenfél, akik ellen pályára léptem. Nézzük a pozitív oldalát, megpróbáltuk a legjobb formánkat hozni, és rúgtunk két gólt."

""

Philipp Lahm, a német válogatott védője

"Rengeteg helyzetet kidolgoztunk az első negyedórában, aztán betaláltunk, erre persze kaptunk egy gólt, mert elaludtunk a második félidő elején. Ennek nem szabad így történnie az elődöntőben."

""

Sami Khedira, a német válogatott középpályása

"Több helyzetünk volt, és a mérkőzés nagy részében sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél. Boldog vagyok a sikerünk miatt, bár a második félidő elejét gyorsan el kell felejtenünk. Ezt leszámítva remek meccset játszottunk, az elődöntőben jönnek az angolok vagy az olaszok, ami nehezebb feladatnak ígérkezik, de ha úgy játszunk, mint ma este, akkor nagyon nehéz lesz minket legyőzni."

""

Fernando Santos, a görögök szövetégi kapitánya

"Először is szeretnék gratulálni a németeknek a győzelmükhöz, remekül játszottak. Az első félidőben sajnos csak kevés lehetőségünk volt, és a szerencsével sem álltunk hadilábon. Sikerült egyenlítenünk, de aztán érvényesült a németek erőfölénye. A szünetben azt mondtam játékosaimnak, próbáljanak meg jobban koncentrálni, és Samaras gólja után azt hittem, hogy meg tudjuk változtatni a játék képét. A játékosaim megérdemlik a dicséretet, hiszen két gólt is tudtunk lőni egy jóval magasabban jegyzett csapatnak. A tornán megpróbáltuk a legjobb formánkat hozni, örömteli, hogy eddig eljutottunk."

""

Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya

"Fantasztikus előadást láthattam csapatomtól, zsinórban negyedszer jutottunk be egy nagy torna elődöntőjébe, ez hihetetlen teljesítmény. A legfiatalabb csapat vagyunk a tornán, játékosaim előtt óriási jövő áll. Abszolút uraltuk a mai meccset, a görög gól után azonnal újabb gólokat tudtunk rúgni,rengeteg helyzetet kidolgoztunk, erős volt a védelmünk, maximálisan elégedett vagyok. Néhányszor elvesztettük a labdát, párszor hibáztunk, de rögtön tudtunk javítani, és a játék minden elemében felülmúltuk a görögöket. Khedira teljesítménye felülmúlta legnagyobb várakozásaimat is, nagyon összeszedetten játszott, a gólja pedig magáért beszél."