A Falco KC Szombathely 89-83-ra győzni tudott a görög AEK Athén vendégeként kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, ezzel már biztosan továbbjutott csoportjából.

A magyar bajnok és kupagyőztes – amely az NB I-ben százszázalékos 12 forduló után – a válogatott szünet miatt legutóbb csaknem egy hónapja lépett pályára a BL-ben, amikor emlékezetes csatában legyűrte hazai pályán az addig veretlen olasz Trevisót.

Az athéni folytatásra annak a tudatában utazott el Milos Konakov vezetőedző 3/1-es mérleggel csoportmásodik együttese, hogy ha legyőzi az 1/3-mal sereghajtó görögöket, akkor biztosan továbbjut a kvartettből. A négyesekből a győztesek közvetlenül a nyolcaddöntőbe kerülnek, míg a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a 16 közé jutásért.

A két gárda októberi összecsapását 83-78-ra a Falco nyerte az Arena Savariában, főként Perl Zoltán 21 pontjának köszönhetően.

A keddi "visszavágón" a Falco az első negyed végére 11 pontos előnyre tett szert, a második negyedben azonban feljavult a hazai együttes és a nagyszünetre négy pontra csökkentette hátrányát. A harmadik szakaszban fej fej mellett haladtak a csapatok, a Falco nem tudott ellépni riválisától, ám a vezetést sem adta át riválisának, így izgalmas zárónegyedre volt kilátás. Az utolsó szakasz elején a görögök egy pontra zárkóztak fel, ám 67-66 után a Falco percei következtek, a szombathelyieknek sikerült 7-8 pontos előnyt kiharcolniuk, amivel a záró dudaszóig jól gazdálkodtak. A csoportja élére ugrott Falco legjobbja Váradi Benedek volt, aki 20 ponttal és 12 assziszttal zárt.

A vasiak jövő szerdán hazai pályán, a lett Riga ellen zárják a BL csoportkörét, s amennyiben győznek, első helyen zárnak és egyenesen a nyolcaddöntőbe kerülnek.

Eredmény:
BL, 5. forduló, D csoport:
AEK Athén (görög)-Falco KC Szombathely 83-89 (15-26, 23-16, 23-23, 22-24)

A magyar csapat legjobb dobói:
Váradi 20 pont, Perl 18, Benke, Barac 15-15

Facebook.com/Falko KC Szombathely