Olasz foci

Fabregas szerint unalmas lenne az olasz válogatottat irányítani

Kép forrása: Getty Images

Cesc Fabregas egyértelműen tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjével kapcsolatban.

A Como vezetőedzője remek munkát végez, hiszen csapata jelenleg az ötödik helyen áll a Serie A-ban, és komoly esélye van a Bajnokok Ligája-indulásra. Nem meglepő tehát, hogy egyre több nagy klubbal és válogatottal is szóba hozták a spanyol trénert.

Az egyik ilyen opció az olasz labdarúgó-válogatott kispadja, különösen azután, hogy Gennaro Gattuso távozott a sikertelen világbajnoki selejtezők után.

Fabregas azonban ezt határozottan elutasította:

„Talán egyszer majd. Most viszont túlságosan is edző fejjel gondolkodok. Minden nap a pályán akarok lenni a játékosokkal. Egy válogatott irányítása most még unalmas lenne számomra.”

A spanyol szakember tehát világossá tette, hogy jelenleg a napi szintű klubmunka motiválja, nem pedig a válogatott szövetségi kapitányi szerep.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne keresett név. Többek között a Manchester United, a Liverpool vagy a Chelsea szurkolói is figyelemmel kísérik a helyzetét, különösen a nyári edzőkeringő közeledtével.