Nemzetközi labdarúgás

Fabregas kitúrhatja Xavit a Barcelona kezdőjéből

Az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtó gyakran cikkezett a 24 éves  spanyol válogatott klasszis, Cesc Fabreges eligazolásáról.

A középpályás szinte élő legendaként távozhat Londonból, ahol több mint 200 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amelyeken harmincötször volt eredményes.

A focista egyetlen igazi kérője egykori nevelőegyesülete az FC Barcelona, ahová elmondásai szívesen visszatérne a spanyol játékos.

A katalánoknak azonban évek ota kirobbanthatatlan alapemberei vannak, akik közül most egy komoly bajba kerülhet az új focista érkezése miatt.

Xavi Hernandez, a Barca és a spanyol válogatott kiválósága, aki Fabregas érkezése miatt kevesebb játéklehetőséget kaphat a következő
idényben.

– Nem félek Fabregastól! Az egész csapatunk várja, hogy honfitársam végre aláírjon és segítsen ismét bajnokságot nyernünk. Nem félek attól, hogy elveszítem a helyem miatta. Fabregas az Ágyusoknál is alapember volt és több, mint valószínű, hogy nálunk is az lesz – nyilatkozta a 31 éves középpályás.

– A verseny mindig jó, és ennek köszönhetően csak még motiváltabbak lesznek a játékosok – nyilatkozta Josep Guardiola, a Bajnokok Ligáját nyert együttes edzője a középpályás érkezésével kapcsolatban.

Amikor a tehetség az ember vérében van

Xavi 11 éves korától kezdve a Barca focistája, gyorsan tört magának utat az utánpótláscsapatból az FC Barcelona B együtteséhez, ahol ő volt a csapat kulcsjátékosa, amely feljutott a másodosztályba. Első hivatalos mérkőzésén a nagycsapatban 1998 nyarán Spanyol Szuperkupa mérkőzésen a Mallorca ellen lépett pályára. Rögtön a kezdő csapatban kapott helyet, s jobb kezdésre aligha számított: rögtön góllal hívta fel magára a figyelmet; habár a csapat végül vereséget szenvedett a Nou Campban.

A 98-99-es bajnokságot nyert csapatban már fontos szerepet töltött be. A jelenlegi keretből Ő volt az, aki egyedüliként játszott ebben a sikeres szezonban, s persze egyedül Xavi kilenc éve tagja a keretnek. A bajnoki címmel záruló évad során 17-szer jutott szóhoz, és egy gólt szerzett (amely győzelmet ért a Valladolid ellen). . Az 1999-2000 -es bajnokság is szép emlékeket idézhet fel Xaviban, ekkor, Josep Guardiola  sérülése miatt a szezon nagy részében a pályán volt. A legendás csapatkapitány Olaszországba távozása után pedig már biztos kezdőjátékosként mutathatta meg, mire képes. Minden évadjában legalább húsz bajnokit játszott, tétmérkőzések tekintetében a 2001-2002-es idény volt a csúcs, amikor 52 találkozón vett részt. Tehetsége a kezdetektől szembetűnő volt, s így idővel a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Játszott a 2002-es koreai-japán közös rendezésű Világbajnokságon és a portugáiai Eb-n is.

Emlékezetes teljesítményt nyújtott a 2003-2004 -es szezonban a Real Madrid  elleni, Santiago Bernabéu-beli mérkőzésen, ahol a 86.-odik percben szerzett góljával (átemelte a kifutó Casillast) a Barca mindhárom pontot elhozta az ősi rivális otthonából, valamint a 2008-2009-es idényben (szintén a Bernabéu-beli klasszikuson), amikor négy gólpasszal segítette hozzá csapatát a 6-2-es győzelemhez. A 2008-as Európa-bajnokság legjobb játékosának választották amikor a spanyol nemzeti csapatot a győzelemhez segítette.