Paris 2024Úszás

Kórházba kellett szállítani a magyar olimpikont

Kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

Szombat hajnalban kórházba kellett szállítani Fábián Bettinát, aki csütörtökön ötödik helyen végett a nyíltvízi úszók Szajnában rendezett versenyében a párizsi olimpián.

A 19 éves versenyző a közösségi médiában számolt be arról, hogy éjszaka hányt és be is lázasodott.

 

Vélhetően a folyóban „nyelt be” valamit, ami miatt infúziós kezelést kapott. Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is.

A fiatal magyar versenyző már jobban van és Magyarországra tart.

A magyar nyíltvízi úszók kiválóan szerepeltek az olimpia előtt és alatt is a szennyezettsége miatt jelentős beszédtémát szolgáltató Szajnában.

Fábián ötödik helye után pénteken Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet szerzett a 10 kilométeres versenyben.

 

A tervek szerint az olimpiai bajnok szombaton a repülőtérről egyenesen a Kopaszi-gátra, a magyar csapat Kopaszi Kertben lévő szurkolói zónájába megy, ahol a szurkolókkal és a média képviselőivel is találkozik, várhatóan 16.00 és 16.30 között.