Az újabb világbajnoki címre hajtó Lewis Hamilton komoly dolgokról nyilatkozott. Sokan arról pletykáltak a brit klasszissal kapcsolatban, hogy az idény végén befejezi a pályafutását. Ezt erősítette, hogy Hamilton egy interjúban arról beszélt, sose tudhatja az ember, mit hoz a jövő.
Élesen bírált a legenda: "Elrontják a Forma-1-et!" " AUTÓ-MOTOR › Forma 1
Mint ismeretes, a napokban szavazták meg azt, hogy a 2018-as idénytől bevezetik az úgynevezett glóriát a versenyzők biztonságának érdekében. Niki Lauda komoly kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.
A Hamilton-szurkolók most megnyugodhatnak, hiszen a háromszoros vb-győztes elárulta, öt-hat évig még mindenképpen szeretne versenyezni a száguldó cirkuszban. Azt is kiemelte, miután visszavonult, nem szeretne sem menedzserként, sem szakkomentátorként dolgozni.