Tenisz

Ezért nem lesz ott Milos Roanic a Davis Kupa döntő tornáján

Milos Raonic, a kanadaiak első számú teniszezője sérülés miatt nem lesz ott a Davis Kupa jövő heti döntő tornáján.

A 28 éves játékos – aki pályafutása legjobbjaként 3. is volt a világranglistán, amelyen most a 31. – hétfőn jelentette be, hogy hátproblémája miatt nem léphet pályára Madridban. Helyére Brayden Schnur (94.) került be a csapatba.

"Az egészségem egész évben hagyott kívánnivalót maga után, és most is cserben hagyott" – fogalmazott közleményében Raonic.

A kanadaiak az ő távollétében is erős együttessel szerepelhetnek a jövő hétfőn rajtoló 18 csapatos Davis Kupán, ugyanis Denis Shapovalov (15.) és Felix Auger-Aliassime (21.) is vállalta a szereplést.

A kanadaiak az F csoportban az amerikaiakkal és az olaszokkal találkoznak, a tornán összesen 18 válogatott indul, amelyek hétfőtől csütörtökig hat háromcsapatos csoportban küzdenek. A hat első helyezett mellett a két legjobb második jut negyeddöntőbe, a finálét vasárnap rendezik.

Minden mérkőzés két nyert szettig tart, két egyes és egy párosmeccset játszanak egymással a válogatottak.

A négy elődöntős automatikusan résztvevője lesz a 2020-as tornának, míg a két legrosszabb mérleggel záró együttes búcsúzik.

Borítókép: Paul Chiasson/THE CANADIAN PRESS