Ezért árasztották el zöld-arany léggömbök az Old Traffordot a Roma elleni meccs előtt
Zöld-arany léggömbökkel tiltakoztak a United szurkolói a Roma ellen, a második kapott gól után pedig a pályára dobálták őket.
Látványos tulajdonosellenes tiltakozás előzte meg a Manchester United Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését.
Az Old Trafford Stretford End lelátórészén több ezer zöld-arany léggömböt engedtek fel a BL-himnusz alatt: a klub eredeti színeivel a Glazer család tulajdonosi szerepvállalása ellen demonstráltak.
A SPORTbible beszámolója szerint az akciót szervező szurkolói csoport szándékosan csak közvetlenül a kezdés előtt fedte fel a terveket. Ezzel azt akarták hangsúlyozni, hogy a tiltakozás a rendszeresen mérkőzésre járó drukkerektől indult.
A szervezők egy transzparenst is szerettek volna bevinni, amelyen ez állt volna:
Nem új stadiont akarunk, hanem új tulajdonosokat!”
A molinót azonban végül nem mutathatták fel. A lap úgy tudja, ennek indoklása az volt, hogy az UEFA nem tudta időben engedélyezni.
A tiltakozás a mérkőzés közben újabb fordulatot vett.
A Roma második gólja után több szurkoló a leeresztett léggömböket a pályára, saját csapata játékosai felé dobálta. Az elégedetlenség így már közvetlenül a futballistáknak is szólt.
A csapat azonban végül egy huszáros hajrának is köszönhetően 3-2-re megfordította a mérkőzést.
A SPORTbible szerint bár Michael Carrick vezetőedzőt és a játékosokat is bírálatok érik a gyenge szezon miatt, a szurkolói indulatok jelentős része továbbra is a klubvezetés, a Glazer család és Sir Jim Ratcliffe felé irányul.
A beszámoló alapján a vasárnapi, Aston Villa elleni hazai bajnokin is hasonló demonstráció készülhet.
A közösségi médiában emellett egy olyan kezdeményezés is terjed, amely arra buzdítja a drukkereket, hogy a 21. percben hagyják el a stadiont, így tiltakozva a Glazer család 21 éve tartó tulajdonlása ellen.
Újrarúgott büntető menthette meg Carricket, Cunha a győzelem után is balhézott