Forma-1 / Motorsport

Ezekhez a csapatokhoz kerülhet Max Verstappen, ha elhagyja a Red Bullt

 Ha Helmut Marko elhagyja a Red Bull Racinget, Max Verstappen követi őt, a holland ezt Szaúd-Arábiában is megerősítette.

Valószínűleg 2024 végén, esetlegesen négy világbajnoki címmel a háta mögött Verstappen biztosan nem fog szégyenkezni. Toto Wolff is megfogalmazta: "Minden csapat kézen fog állni, hogy Max Verstappen a csapatába kerüljön".

Viszont nem lesz minden csapat számára megvalósítható, hogy Verstappent elhozza.

Verstappen ambícióival és önéletrajzával csak néhány csapat marad. A sereghajtók és a középmezőny csapatai, mint a Williams, a Haas, a Stake, a Visa RB és az Alpine egyből kiesnek a versenyből.

A McLaren nagy név az F1-ben, de egy nem gyári motorral és két 2025-ig szerződésben álló pilótával nem az ideális hely. Így tulajdonképpen három lehetőség marad.

A Mercedes, a Ferrari és az Aston Martin.

A Mercedesnél Hamilton helyén éppen üresedés lesz, így ez kapóra is jöhet a hollandnak, az Aston Martinnál pedig akár Stroll, akár Alonso helyére is kerülhet a holland. A spanyol veteránt épp a Red Bullal boronálták össze, így még helyet is cserélhetnének.

A Ferrari esete kicsit bonyolultabb, ugyanis ők leigazolták Hamiltont. Ez így utólag egy kicsit peches húzásnak tűnhet, hiszen, ha megvárják a Red Bull-botrány kirobbanását, biztosan kivártak volna Verstappen miatt. Így viszont sem a brit, sem pedig Leclerc nem igazán mozdítható.

Fotó: Tóth Zsombor / Sport365.hu