Angol fociÁtigazolási hírek

Eze után újabb játékost happolna el a Spurs elől az Arsenal

Kép forrása: Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images

Nagyon úgy fest, Mikel Arteta csapata még nem végzett a nyári erősítések sorával, és az Arsenal tovább mélyíteni immáron amúgy sem gyenge keretét.

Nagyon úgy fest, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban aranyéremre pályázó Arsenalnál még nem ért véget a nyári erősítést. Pedig az új sportigazgatóval, Andrea Bertával a fedélzeten már közel 300 millió eurót költött Mikel Arteta csapata. Legutóbb Eberechi Ezét sikerült megszerezniük a Tottenham orra elől, akit a hétvégi, Leeds elleni 5-0-s sikert megelőzően már be is mutattak az Emirates közönségének. A 27 esztendős angol támadó pedig megkapta az ikonikus 10-es mezt, azok után, hogy hajszálnyira volt attól, hogy Spurs-futballista legyen.

Nos, most újabb „csapást” mérne városi riválisára az Arsenal. Az észak-londoniak érdeklődésének középpontjában a Bayer Leverkusen védője, Piero Hincapié áll. A 23 éves ecuadori futballista már jelezte, hogy távozna a gyógyszergyáriaktól és a hírek szerint Mikel Arteta együttesében képzelné el magát a jövőben. Ami épp kapóra jönne a spanyol menedzsernek, hiszen egy bal oldali középhátvédet keres, mivel szó van arról, hogy Jakub Kiwior távozhat a nyáron.

Hincapié szerződésében állítólag egy 60 milliós kivásárlási záradék szerepel, ám a játékos környezete azt sugallja, akár 45 millió euró körül is mozdítható lenne. Ez az Arsenal számára ideális és reális lehetőség, főleg ha sikerül olyan játékosokat eladni, mint Fabio Vieira, Reiss Nelson vagy Zincsenko és Kiwior.

Kiwior lehet a kulcs

A transzfer kulcsfigurája az Arsenal lengyel védője, Jakub Kiwior, akit a Porto szeretne megszerezni. Ha a portugálok valóban 20–27 millió euró közötti ajánlatot tesznek érte, és az üzlet létrejön, az azonnali mozgásteret nyitna Hincapié szerződtetéséhez.

A fiatal védő a Leverkusennel tavaly duplázott, Bundesliga- és Német Kupa-győztes lett, így bőven van tapasztalata nagy téttel bíró mérkőzéseken. Bal lábas középhátvédként ráadásul igazi hiányposztra érkezne Londonba, hiszen Arteta rendszerében elengedhetetlen az ilyen típusú játékos.

A transzferablak zárásáig már csak napok vannak hátra, így az Arsenalnak gyorsan kell lépnie, ha valóban szeretné megszerezni Hincapiét. A játékos hajlana a váltásra, de a Leverkusen csak akkor engedi, ha megfelelő ajánlat érkezik.

Kiderült, hogy milyen hosszú kihagyás vár az Arsenal sztárjaira