Kézilabda

"Ez olyan, mint egy bírói tévedés." – Fodor János

A Magyar Kézilabda Szövetség április 9-én meghozott döntése alapján a BL-ben való indulásnál a 2018/2019-es szezon eredményeit veszik majd figyelembe. Így a Győri Audi ETO KC indulhat majd a Bajnokok Ligájában, míg a szabadkártyát a Ferencváros kapná. A Siófok gárdájának ügyvezetője most arról nyilatkozott, nem adják fel álmaikat, ők is kérik a szabadkártyát az EHF-től.

Fodor János Sport1 kérdésére elmondta mindent megtesznek annak érdekében, hogy ők is indulhassanak a BL következő szezonjában.

„Ez egy nagyon érzékeny téma. Minden egyes ember, aki ebben a klubban dolgozik, játékosoktól kezdve, a vezetőkig, az alkalmazottakig, szerintem mindenkinek a könnyei kicsordultak, és nagyon-nagyon elkeseredettek voltunk, és jelen pillanatban még vagyunk is egy kicsit. Én mindig azt mondom, hogy az élet nem áll meg, nem állhat meg. El kell dönteni, hogy a Siófok KC befejezi itt a dolgát, ahol tartunk, vagy azzal foglalkozunk, hogy tovább megyünk azon az úton, amit megkezdtünk, hogy folyamatosan, még erősebben vissza tudjunk térni. Úgy gondolom, ami nem öl meg bennünket, az megerősít. Mi ezen dolgozunk, ezen dolgozik minden egyes ember, ezen dolgoznak a játékosok. Szeretnénk azt, ha mindenki megértené, hogy tényleg komolyan gondolom azt, hogy ez olyan, mint egy bírói tévedés" – mondta az ügyvezető.

""
Fodor János szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy indulhassanak a BL-ben.

Fotó: Siófokc.hu
 

"Ha egy játékvezető ítél egy tizenegyest, abban bizakodhatunk, hogy aki lőni fogja, az esetleg kihagyja. Ezt a bírói tévedést mi nem fogjuk tudni megváltoztatni, ezt kell mindenkinek felfognia, de a klub nem adja fel azon szándékát, hogy Bajnokok Ligája szereplő legyen a következő szezonban. Ezért én úgy gondolom, hogy mindent latba vetünk annak érdekében, hogy a magyar- és a nemzetközi szövetségnél is olyan lobbitevékenységet folytassunk, amivel a szabadkártyát a Siófok megkaphatja a Bajnokok Ligája indulásra a következő szezonban” – jelentette ki.

A Siófok KC mindenféleképpen igényel szabadkártyát a BL-indulásra

Második helyen állt a női kézilabda bajnokság küzdelmeiben a Siófok KC, azonban a bajnokság koronavírusjárvány miatti leállítása után a Magyar Kézilabda Szöv…

Fodor János arra is kitért mennyi esélyt lát arra, hogy csapata meg is kapja ezt a szabadkártyát.

„Tegnap-tegnapelőtt még lehet azt mondtam volna, hogy erre 1 százalék esély van. Nagyon nehéz megmondani. Azt azért ismerjük, hogy erre még nem volt példa a nemzetközi szövetség döntésében női vonalon, hogy egy országból három csapatot engedjenek a Bajnokok Ligájában. De egyet ne felejtsünk el, hogy ez már gazdasági kérdés, és a jelenlegi helyzet a világra hatással lesz. Az én szempontomból pozitív értelemben próbálom mondani, hogy bízom abban, hogy lesz olyan Bajnokok Ligájában lévő csapat, aki mondjuk ezt nem tudja vállalni, és ezáltal mondjuk kaphat Magyarország, a Magyar Kézilabda Szövetség még egy lehetőséget ilyen értelemben."

"Hogy ez hány százalék? Ha már a nullánál jobbak vagyunk, márpedig úgy gondolom, ettől azért jobbak vagyunk, akkor ez egy komoly lehetőség a magyar kézilabdának és a Siófoknak, hogy ezt az érzékeny pontunkon meg tudjuk változtatni. Egy biztos, hogy a Siófok mindenféleképpen igényelni fogja a szabadkártyát a Magyar Kézilabda Szövetségtől, bízom abban is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség ugyanezt meg fogja tenni az EHF felé is, és akkor már minden döntés az EHF kezében lesz” – zárta az esélylatolgatást.

Borítókép: Facebook.com/SiófokKC

Sport365.hu – Akár másképp is dönthetett volna az MKSZ

miszerint a jövő évi nemzetközi kupában való indulás alapjául nem az idei, hanem a 2018-19-es bajnokságot veszik majd – több csapat játékosai és szurkolói is nagyon nehezen emésztik meg. Korábban már írtunk arról, hogy a Siófok és a NEKA is vesztesként került ki a helyzetből.