Tenisz

Ez nem tartott sokáig! Fucsovics kiesett Melbourne-ben

Novak Djokovic nélkül, vastag felhők alatt, szokatlanul hűvös időben kezdődött az Australian Open.

Végre a teniszé és a játékosoké a főszerep és remélhetőleg ez a következő két hétben végig így lesz.

Fucsovics Mártonnak korán kellett kelnie, mert első meccset játszott a 14-es pályán, ahol régi ismerősök várták.

A magyar szurkolókon nem múlt, hogy az első szett elment duplabrékkel.

Gyakorlatilag 2:2-től végig az eredmény után futott Fucsovics Marci. Harcolt, viaskodot, de igazából beleszaladt egy nagyszerűen játszó ellenfélbe.

Dusan Lajovicnál ugyan kétszer is jobbnak bizonyult tavaly, előbb Dohában, majd Dubajban, de a 31 éves szerbet nem véletlenül jegyezték a 23. helyen is. Nem egy kellemes ellenfél Grand Slam első fordulóban.

Láthatóan nagyon felkészült Fucsovics Marciból. Kitartóan masszírozta a fonákját a magyarnak és rendre jó ütemben váltott tenyeresre. Az alapvonalról rendkívül stabilan, pontosan, okosan teniszezett, alig hibázott, nehezen lehetett fogást találni rajta. Nagyszerűen adogatott és legalább olyan eredményesen fogadott.

Az első, a harmadik és az ötödik játszmában is duplán brékelte a magyart. Hiába csillant fel a remény a 4. szett rövidítése után, amit Fucsovics Marci 1:3-ról fordítva 8:6-ra nyert meg, minden energiáját mozgósítva.

A szerbet nem lehetett kizökkenteni. Gyorsan elment 5:0-ra az ötödik szettben és végül 3 óra 23 perc alatt 6:3, 4:6, 6:1, 6:7, 6:1-re győzött.

Fucsovics Marci ötödször indult az ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján, de először búcsúzott a 128 között – kétszer is eljutott a legjobb 16-ig.
 

 

 

Borítókép: Facebook.com/ Fucsovics Márton
Forrás: Tennis Love and Game