Angol fociÁtigazolási hírekOlasz foci

Ez nagyot szólna: az Inter sztárcsatáráért jelentkezett be az MU

Kép forrása: Photo Agency/Getty Images

Az más kérdés, hogy állítólag 85 millió eurós kivásárlási záradék szerepel az Inter-csatár szerződésében.

Újabb nagy név került fel a Manchester United hosszú csatárlistájára: Marcus Thuram lehet a következő kiszemelt, akit az angolok az olasz bajnokságból hoznának el – írja a Calcio Mercato.

A friss pletykák szerint az Inter 27 éves francia támadója iránt a United mellett az Arsenal is érdeklődik, sőt, a PSG is figyeli a helyzetet. Thuram szerződésében állítólag 85 millió eurós kivásárlási záradék szerepel – ennyiért viheti, aki fizet.

A hír azért is kapott lendületet, mert az Inter öltözőjében állítólag feszültség támadt a FIFA-klub-vb-búcsú után: Lautaro Martínez kapitány burkoltan odaszúrt néhány csapattársnak, Thuram pedig egy Instagram-poszt lájkolásával olajat öntött a tűzre.

Az Inter kapitánya „stoplissal” szállt bele csapattársába, a klubelnök is reagált

United: folytatódik a csatár-keringő

A vörös ördögök idén nyáron már féltucatnál is több csatárt összeboronáltak a klubbal: Gyökeres, Vlahovic, Osimhen, David vagy Liam Delap mind felmerült – utóbbi kettő már máshol folytatja.

A klub egyelőre csak Matheus Cunhát húzta be, de Ruben Amorim menedzser még egy új csatárt akar.
Az olasz sajtó szerint Thuram neve egyre csábítóbb lehet – főleg mivel a francia támadó a Premier League-be igazolna legszívesebben.

Lesz ebből valami?

A Calcio Mercato szerint a helyzet forró, de a 85 milliós árcédula és a fizetési igények miatt sokan kételkednek benne, hogy a United valóban ekkora összeget áldozna. Thuram ráadásul az Inter egyik kulcsembere, így egyáltalán nem biztos, hogy a milánóiak könnyen elengednék.