"Ahogy Szilárd mondaná, két nap a világ"

Klein Dávid és Suhajda Szilárd újra megpróbálják a csúcstámadást.


Az Eseményhorizont két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd szeptember elsején indult el Budapestről Nepálba.

A hosszú repülőút után néhány napot a fővárosban Kathmanduban töltöttek, majd egy helyi járattal repültek tovább Pokharába. Útjukat busszal és terepjáróval folytatták, utána pedig hozzávetőleg egy hetet sétáltak, hogy elérjék az alaptábort. Az alpinisták célja, hogy megmásszák a „Viharok hegye”-ként is emlegetett Dhaulagirit. Céljuk a 8167 méter magas csúcs elérése oxigénpalack és teherhordók nélkül. Az alaptáborába szeptember 14-én érkeztek meg. 

Dávid és Szilárd szeptember 29-én kísérelték meg először a csúcstámadást, azonban időjárási körülmények miatt vissza kellett fordulniuk. Amíg a következő felmenetre készülnek, addig folytatódnak a naplóbejegyzések.

 

Szilárd és Dávid hajnal háromkor elindult a Dhaulagiri alaptáborából.

Időközben elérték a kettes tábort, ahol a ma éjszakát töltik majd. Holnap továbbindulnak a hármasba, ahonnan néhány óra pihenést követően az esti órákban indulnak a csúcs fel.

 

A csúcselérés hírére október 7-én lehet számítani. 

Ahogy Szilárd szokta mondani: "Két nap a világ."

Borítókép és forrás: Facebook.com/ Klein Dávid 

Videók