Magyar foci

Ex MU-sztár és német gólzsák a magyar válogatottban

Végy egy jó kapust! Szól az ismert mondás, ezúttal pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy képzeletbeli válogatottunk kapuját egy nemzetközileg is jegyzett portás védi. Ő nem más, mint az amerikai Tim Howard, a Manchester United korábbi, az Everton jelenlegi hálóőre.
 
A 32 éves futballista New Jersey-ben látta meg a napvilágot amerikai apa és magyar anya gyermekeként, így le sem tagadhatná magyar gyökereit. Az 58-szoros válogatott futballista FA Kupát, Ligakupát és Szuperkupát is nyert a Manchester Uniteddal, 2004-ben pedig bekerült a Premier League Év Csapatába is. Howard kapcsán érdekesség, hogy hatodikos korában Tourette-szindrómát diagnosztizáltak nála, ám ez sportpályafutását nem befolyásolta. 
 
A védelem sem kis nevekből áll össze. A bal oldalra Peter Vermest, az amerikai válogatott korábbi kiválóságát választottuk be, igaz, Vermes pályafutása során csatárként is bizonyított. Az 1994-es vb-n is szerepelt korábbi játékos idehaza is megfordult, New Jersey-ből igazolt 1989-ben a Rába ETO-ba, hogy aztán egy hollandiai kitérőt követően hazatért, majd ismét Európába, a spanyol Figuerasba igazolt. Ez a váltás nem jött be neki, így visszatért az USA-ba, ahol hosszú éveken keresztül futballozott az MLS-ben, az amerikai válogatottban pedig 67 mérkőzésen lépett pályára. 
 
A védelem közepén az a Selymes Tibor kapott helyet, akit vélhetően nem kell külön bemutatni az olvasóknak. A kilencvenes évek román válogatottjának egyik bástyája három nagy világversenyen, az 19994-es és 1998-as vb, valamint az 1996-os Eb-n is részt vett, elegáns játékát pedig a magyar NB I-ben is megtapasztalhattuk, hiszen a Cercle Bruges, az Anderlecht és a Standard Liége után a Haladásban és a Debrecenben is megfordult.
 
A védelem másik szélén Garics György állíthatná meg a képzeletbeli magyar válogatottban az ellenfél támadóit. Noha Magyarországon született, Garics a hivatásos labdarúgó pályafutását Ausztriában kezdte 2002-ben a Rapid Wienben; az első szezonjában tizenévesként két fellépése volt. A 2004-05-ös idényre a fiatal védő az első csapat meghatározó tagjává vált, amikor a Rapid Wien megnyerte az osztrák Bundesligát, ezidőtájt az U21-es  osztrák válogatott csapatkapitánya volt. 2006-ban igazolt Olaszországba, ahol előbb a Napoli, majd az Atalanta futballistája volt, 2010 óta pedig a Bolognát erősíti. Garics pályára lépett a 2008-as osztrák-svájci rendezésű Eb-n is. 
 
Képzeletbeli középpályánk jobb szélére Anders Limpar került. A magyar származású, svéd állampolgárságú középpályás pályafutása során hazáján kívül megfordult a svájci Young Boysban, az olasz Cremonesében, majd Angliába igazolt, ahol négy évet húzott le az Arsenalban. Ezt követően futballozott az Evertonban és a Birmingham Cityben is, majd egy amerikai kitérőt leszámítva hazájában vezetett le. Limpar kapcsán érdekesség, hogy a 90-es évek végén a hazai sajtóban is arról lehetett olvasni, hogy a kiváló képességű középpályás leigazolása felmerült a Ferencvárosnál, igaz, a transzferből végül nem lett semmi. Limpar karrierje során 58-szor öltötte magára a svéd válogatott mezét, tagja volt az 19994-es vb-n bronzérmet szerző háromkoronás válogatottnak. 
 
A középpálya védekező feladatait Albert Nad látja el válogatottunkban. A magyar születésű játékos összesen 45-ször lépett pályára a jugoszláv, majd később szerb-montenegrói válogatottban, klubszinten megfordult a Partzian Belgrádban, a Betisben, a Real oviedóban, az Elchében, a Rosztovban és a Cukarickiben is. 
 
A támadások szervezéséért nem kisebb név felel csapatunkban, mint Bölöni László. A román válogatott történetének egyik legjobb játékosa összesen 108-szor szerepelt délkeleti szomszédunk nemzeti csapatában, klubkarrierje során pedig több mint 600 mérkőzést játszott. A Steauával háromszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes, egyszer-egyszer pedig az UEFA-kupát és az Európai Szuperkupát is a magasba emelhette, Romániában kétszer választották az Év Játékosának. Bölöni edzőként is komoly sikereket ért el, a Sportinggal bajnokságot, kupát és Szuperkupát is nyert, a Standard Liége-zsel pedig bajnok és Szuperkupa-győztes volt. 
 
A középpálya másik szélén egy magyar szurkolók által is jól ismert játékos szerepel, hiszen Pinte Attila két éven át futballozott a Ferencvárosban, a zöld-fehérek szurkolói vélhetően a mai napig nagyon szívesen emlékeznek technikás játékára. Pinte a dunaszerdahelyi DAC után a pozsonyi Internek volt kulcsembere, majd a Fradiban töltött időszaka után még megfordult a görög Panionioszban is. Ezt követően hazatért, és egészen 2009-ig szlovák csapatokban játszott, északi szomszédaink válogatottjának 31-szer volt tagja. 
 
Egy valamire való válogatott mit sem ér remek képességű támadók nélkül, szerencsére a mi tizenegyünk ilyen futballistákban sem szenved hiányt. Képzeletbeli csatársorunk egyik tagja az a Kevin Kuranyi, aki származása alapján a magyaron kívül a brazil és a panamai válogatottban is játszhatna, ő német-magyar apja révén mégis a Nationalelfet választotta, amelyben eddig 52 meccsen 19-szer volt eredményes. Kuranyi jelenleg a Dinamo Moszkva támadója, korábban pedig a Schalke és a VfB Stuttgart csapataiban ontotta a gólokat.
 
Kurányi éktársa nem más, mint a "Dán Dinamit", aki lehetne magyar is. Miklos Jon Molnarról, azaz Molnár Miklós Jánosról van szó, aki a kilencvenes években 18 alkalommal szerepelt a dán válogatottban, pályára lépett a 2000-es Európa-bajnokságon is. A kopasz támadó klubszinten megfordult többek közt hazáján kívül a Standard Liége, a Servette, a Saint-Etienne és a Sevilla csapataiban is, pályafutása során több mint 300 meccsen 143 gólt szerzett.
 
Bár egy futballcsapat csak 11 főből áll, akkor sem lennénk gondban, ha cserére kellene elszánnunk magunkat. A kispadon vár bevetésre a magyar helyett a szovjet válogatottban villogó Rácz László, aki 48-szor lépett pályára a néhai "nagy testvér" nemzeti együttesében, de idehazaz, a Ferencváros gárdájában is megmutatta magát, a szlovák válogatottban 59-szer szereplő Németh Szilárd, aki éveket húzott le a Middlesbrough-ban, vagy épp Nicolás Ladislao Fedor, azaz Fedor Miklós László. A magyar apától és venezuelai anyától született támadó nevét régebben a magyar válogatott kapcsán is felvetették, ám a Mikunak becézett futballista végül a venezuelai nemzeti tizenegyet választotta, melyben eddig 23-szor lépett pályára, jelenleg pedig a Getafe labdarúgója a spanyol élvonalban. Szintén bevetésre várna a német válogatottban is pályára lépő Zoltan Sebescen, azaz Sebestyén Zoltán. 
 
Képzeletbeli válogatottunk összeállítása:
 
Tim Howard – Peter Vermes, Selymes Tibor, Garics György – Anders Limpar, Albert Nad, Bölöni László, Pinte Attila – Kevin Kuranyi, Miklos Molnar
 
A kispad: Rácz László, Nicolás Fedor, Németh Szilárd, Zoltan Sebescen 
 
Faragó Zoltán
 
Természetesen elképzelhető, hogy felsorolásunk koránt sem teljes, így amennyiben tudtok még olyan magyar származású futballistákról, aki beleillik képzeletbeli válogatottunkba, ne habozzatok, írjátok meg kommentben!