Forma-1 / Motorsport

Európa nagydíj – Rajt-cél győzelmet aratott Vettel, Webber nagyot bukott


Idei legjobb eredményét érte el Rubens Barrichello, aki a negyedik helyen zárta a futamon. Kubica üldözte őt sokáig, de a brazil bírta a gyűrődést. Ötödik lett így Robert Kubica a Renault-val, majd a hatodik helyen a Froce Indiával Adrian Sutil haladt át a célvonalon. Hetedik helyen a Sauberrel Kamui Kobayashi végzett, aki az utolsó két körben előzte meg a nyolcadik Sébastien Buemit és a kilencedik Fernando Alonsot. Utolsó, egyben utolsó pontszerző helyen Pedro de la Rosa végzett a másik Sauberrel. – büntetések miatt módosult az eredmény.

A rajt

Vettel jól kapta el a rajtot, azonban már az első kanyarban Hamilton volt mögötte, Webbert, aki a második helyről indult, Alonso is megelőzte. Hamilton nem tudta megelőzni Vettelt, Webber tovább csúszott hátra, a két Williams mögött állt az első kör után. Alonso közben támadta Hamiltont, de nem tudott elmenni mellette, a brit a csapatrádión arra panaszkodott, hogy eltalálta Vettel és mintha vibrálna az autója, és akinek letört egy darab az első szárnyáról.

Az első boxkiállásig

Barrichello kettőt jött fel a rajtnál, Webber hét helyet csúszott vissza, Schumacher viszont jól kapta el a rajtot, aki a 11. helyen támadta a második körben Buemit (15. helyről rajtolt). Trulli az első kör végén a boxba ment első vezetőszárnyért.
Webber továbbra is a kilencedik helyen autózott, nem bírt Hülkenberggel, akit a rajtnál megelőzött Barrichello. Trulli beállt a boxba, a sebességváltóval volt gond. Az első tíz pilóta a hetedik körre fordulva 13 másodpercen belül volt.

Az ág is húzza

Webber volt az első, aki kijött (menetrend szerint), a 8. körben cserélt gumit Hülkenberg mögül, 7.8 másodpercig állt a boxban, ahol nehezen szerelték le a bal első kerekék. Rosberg a következő körben állt ki (5,8 másodperc, lágy helyett kemény), és eközben Hamilton a csapatrádión az első szárnyra panaszkodott. Trulli visszajött a pályára, azonban már bő 2 kör hátrányban volt Vettel-hez képest.

A 9. körben Webber az egyenesben utolérte Kovalainent, majd próbálta megelőzni, aki lelassított, az ausztrál belement a Lotusba, majd felemelkedett és megpördült a Red Bull a levegőben, azután pedig a gumifalba csapódott. Elsőre hatalmas balesetnek tűnt, de Webber szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet. Az Safety Cart azonnal beküldték a pályára, a pilóták az élmezőnyből kijöttek a boxba. Egyedül Kobayashi volt, aki nem depózott, ő a harmadik helyen várta a biztonsági autót. Michael Schumacher is jó helyen állt, azonban őt két körrel később újra kihívták a boxba, pedig már volt kint. – a boxból kijövet azonban csak a mezőny mögé tudott visszajönni. A Mercedesnél csóválták a fejüket, úgy tűnik hatalmas hiba volt kihozni a hétszeres világbajnokot.

A 11. körben ez volt az állás: Vettel, Hamilton, Kobayahsi, Button és Barrichello. A Safety Car a verseny 14. körének végén állt ki a pályáról, azonban a biztonsági autós fázis végén Schumachert újra kihívták, visszarakták neki a keményebb keveréket. Az új rajtnál Vettel meg tudta tartani a vezetést, habár a célegyenesre ráfordulva keményet fékezett. Alonso Hülkenberget támadta – mindkét Ferrari visszaesett a boxkiállásoknál, Schumacher pedig hátulról kapaszkodhat felfelé.

A 17. körben a következő volt az állás: továbbra is Vettel vezetett, Hamilton és Kobayashi előtt. Hamiltonnak a boxkiálláskor lecserélték az első vezetőszárnyát is.

Vonatozás a végéig?

Button beragadt Kobayashi mögé, és Kubica sem bírt Barrichelloval. Nico Rosberget közben a csapatrádión a túlmelegedett fékekre figyelmeztették, majd pár körrel később újra megtették arra kérve a német pilótát, hogy kímélje a fékeit, mert különben nem tudja befejezni a versenyt, azonban Rosberg mögött ott volt közvetlenül Liuzzi és Massa is. Rosberg már ekkor sem autózott pontszerző helyen. Eközben Hamiltont vizsgálta a versenyfelügyelőség.

Az állás nem változott körök óta, kevés előzést láthattunk a pályán, a távolság két-két pilóta közt nem volt nagy, viszont senki sem tudott előzési lehetőséget találni. Hamiltont a 26. körben érte utol a baj, boxutca áthajtásos büntetést kapott, amiért megelőzte a Safety Cart, mikor az a pályára bejött.

Hamiltont nem viselte meg túlságosan a büntetést, visszajött a második helyen autózó Kobayashi elé, viszont Vettel így kellő távolságra került a többiektől és és a 29. körben már 14 másodperccel vezetett Hamilton előtt. A pályára eközben valaki egy üveget dobott be, amit szerencsésen ki tudtak vinni a pályabírók.

Hamilton körről körre csökkentette a távolságot Vettellel szemben, Kubica-t a 36. körben arra figyelmeztették, hogy nehogy túlmelegítse a gumikat. Kubica tette a dolgát. A Mercedesnél színesíteni akarták a futamot, ezért Schumachert újra kihívták friss papucsokért, lágyat kapott. Schumacher úgy néz ki felüdülést hozott, Button közel került Kobayashihoz a lekörözéseknél, a kis csapatok pilótái nem figyeltek eléggé. Glock nekiment Senna-nak, előbbinek defektje lett utóbbinak letört az első szárnyának egy darabja. A lekörözésekkor Kubica is elég közel került Barrichellohoz, de senki sem tudott előzni senkit sem.

Sutil megjött Buemi mögé a 40. körre ráfordulva, el is tudott menni mellett. Buemire ezután Alonso szállt rá, de a kétszeres világbajnok nem tudott elmenni mellette.

A 45. körben újra vizsgálatot indítottak a versenyfelügyelők a Safaty Car-os fázis alatt történtek miatt: 1, 9, 10, 11, 12, 14, 15, 16 és a 22-es rajtszámú autókat írták ki a képernyőre, akik nem mások mint Button, Barrichello, Hülkenberg, Kubica, Petrov, Sutil, Liuzzi, Buemi és Glock. A verseny végéhez közeledtük, így csak a futam után fognak büntetések osztani – ha fognak.

Hülkenberg az 51. körben kiállni lényszerül, a jobb hátsó gumija nagyon elkopott, valami túlmelegedett (szétégett hátul a kasztni). Kobayashi négy körrel a vége előtt jött be a boxba – először a versenyen, Alonso mögé a kilencedik helyre jött vissza. Az utolsó előtt körre érkezve Alonso Buemit támadta, de mögött Kobayashi pedig a spanyolt. Kobayashinak nagyon betapadt a szuper lágy gumi, simán elment Alonso mellett. Kobayashinak a végén Buemi mellett is sikerült elmennie.

A versenyen rajt-cél győzelmet aratott Sebastian Vettel, az öröm nem lehet teljes  a Red Bullnál, mivel Webber kiesett. A verseny még nem ért véget, várhatóan a versenyfelügyelők még a délután folyamán döntenek arról, hogy lesznek-e büntetések.

Az Európa Nagydíj végeredménye:

Hely Vezető Csapat Kör Idő / eltérés Rajth. Pont
1 5 Sebastian Vettel  Red Bull 57 Győztes 1 25
2 2 Lewis Hamilton  McLaren 57 +5.0 mp  3 18
3 1 Jenson Button  McLaren 57 +7.6 mp  7 15
4 9 Rubens Barrichello  Williams 57 +20.6 mp  9 12
5 11 Robert Kubica  Renault 57 +22.1 mp  6 10
6 14 Adrian Sutil  Force India 57 +25.1 mp  13 8
7 23 Kamui Kobayashi  Sauber 57 +30.9 mp  18 6
8 16 Sebastien Buemi  Toro Rosso 57 +31.2 mp  11 4
9 8 Fernando Alonso  Ferrari 57 +32.8 mp  4 2
10 22 Pedro de la Rosa  Sauber 57 +42.4 mp  16 1
11 12 Vitaly Petrov  Renault 57 +43.2 mp  10
12 4 Nico Rosberg  Mercedes 57 +44.3 mp  12
13 15 Vitantonio Liuzzi  Force India 57 +45.8 mp  14
14 7 Felipe Massa  Ferrari 57 +46.6 mp  5
15 17 Jaime Alguersuari  Toro Rosso 57 +48.2 mp  17
16 3 Michael Schumacher  Mercedes 57 +48.8 mp  15
17 25 Lucas di Grassi  Virgin 56 +1 Kör  21
18 24 Timo Glock  Virgin 55 +2 Kör  22
19 20 Karun Chandhok  Hispania 55 +2 Kör  23
20 21 Bruno Senna  Hispania 55 +2 Kör  24
21 18 Jarno Trulli  Lotus 53 +4 Kör  19
Kiesett 10 Nico Hulkenberg  Williams 49 +8 Kör  8
Kiesett 19 Heikki Kovalainen  Lotus 8 Ütközés 20
Kiesett 6 Mark Webber  Red Bull 8 Ütközés 2


Az FIA közelménye

Kilenc versenyző: Jenson Button, Rubens Barrichello, Nico Hülkenberg, Robert Kubica, Vitaly Petrov, Adrian Sutil, Antonio Liuzzi, Sebastien Buemi és Pedro de la Rosa a biztonsági autós szabályok megsértése (előírtnál nagyobb sebesség) miatt büntetésben részesült. Büntetésük egységesen +5 mp.
Ettől független eseményként Timo Glockot 20 mp-es büntetésben részesítették a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt.

Ez alapján a módosult végeredmény a következő:

Hely Vezető Csapat Kör Idő / eltérés Rajth. Pont
1 5 Sebastian Vettel  Red Bull 57 Győztes 1 25
2 2 Lewis Hamilton  McLaren 57 +5.0 mp  3 18
3 1 Jenson Button  McLaren 57 +12.6 mp  7 15
4 9 Rubens Barrichello  Williams 57 +25.6 mp  9 12
5 11 Robert Kubica  Renault 57 +27.1 mp  6 10
6 14 Adrian Sutil  Force India 57 +30.1 mp  13 8
7 23 Kamui Kobayashi  Sauber 57 +30.9 mp  18 6
8 8 Fernando Alonso  Ferrari 57 +32.8 mp  4 4
9 16 Sebastien Buemi  Toro Rosso 57 +36.2 mp  11 2
10 4 Nico Rosberg  Mercedes 57 +44.3 mp  12 1
11 7 Felipe Massa  Ferrari 57 +46.6 mp  5
12 22 Pedro de la Rosa  Sauber 57 +47.4 mp  16
13 12 Vitaly Petrov  Renault 57 +48.2 mp  10
14 17 Jaime Alguersuari  Toro Rosso 57 +48.2 mp  17
15 3 Michael Schumacher  Mercedes 57 +48.8 mp  15
16 15 Vitantonio Liuzzi  Force India 57 +50.8 mp  14
17 25 Lucas di Grassi  Virgin 56 +1 Kör  21
18 24 Timo Glock  Virgin 55 +2 Kör  22
19 20 Karun Chandhok  Hispania 55 +2 Kör  23
20 21 Bruno Senna  Hispania 55 +2 Kör  24
21 18 Jarno Trulli  Lotus 53 +4 Kör  19
Kiesett 10 Nico Hulkenberg  Williams 49 +8 Kör  8
Kiesett 19 Heikki Kovalainen  Lotus 8 Ütközés 20
Kiesett 6 Mark Webber  Red Bull 8 Ütközés 2

VB állás:

Hamilton továbbra is az élen maradt, Vettel sokat hozott ezzel a győzelemmel. A McLaren összetettben elhúzott a Red Bulltól.

Hely. Név Pont Hely. Csapat Pont
1 Lewis Hamilton 127 1 McLaren 248
2 Jenson Button 121 2 Red Bull 218
3 Sebastian Vettel 115 3 Ferrari 165
4 Mark Webber 103 4 Mercedes 109
5 Fernando Alonso 98 5 Renault 89
6 Robert Kubica 83 6 Force India 43
7 Nico Rosberg 75 7 Williams 20
8 Felipe Massa 67