Európa-liga – Komoly erőpróba vár a február óta vendégként veretlen Ferencvárosra – ELŐZETES

Komoly erőpróba előtt áll csütörtökön az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a belga Genk vendégeként a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata, amely legutóbb februárban szenvedett idegenben vereséget.
Robbie Keane vezetőedző tanítványai több mint hét hónapja, az Európa-liga előző kiírásának egyenes kieséses szakaszában kaptak ki legutóbb vendégként: február 20-án a Viktoria Plzen 3-0-s sikere az FTC búcsúját jelentette a nyolcaddöntőbe kerülésért vívott párharc visszavágóján.
A zöld-fehér együttes a sorsolás szeszélye folytán múlt csütörtökön épp a Plzen ellen kezdte a mostani főtáblás szereplést, és a Groupama Arénában egy gyengébben sikerült első félidő után a második játékrészben – emberhátrányban – már jobban játszott, így aztán Aleksandar Pesic 94. percben szerzett fejesgóljával 1-1-es döntetlent ért el a csehek ellen.
Az első alapszakaszmeccsen nem tűnt megingathatatlannak a ferencvárosi védelem, a Plzennek a második félidőben is voltak lehetőségei, kétgólos hátrányból pedig szinte lehetetlen lett volna a pontszerzés a házigazdáknak.
Ferencváros equalise in the final minute 🤯#UEL pic.twitter.com/AEp0zXmH9h
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) September 25, 2025
Ami a mostani ellenfelet illeti, az 1988-ban alapított, négyszeres belga bajnok Racing Genk a Bajnokok Ligája főtábláján a 2019/20-as idényben járt legutóbb, az El-ben ezt megelőzően 2022-ben volt csoportkörös, ugyanakkor a Konferencia-liga 2023/24-es kiírásában a Ferencvárossal azonos csoportban szerepelt, s mindkétszer döntetlent játszott (0-0, 1-1) budapesti riválisával.
A limburgi együttes most a 16 csapatos belga élvonalban kilenc forduló után a kilencedik helyen áll, otthon pedig egyelőre nem nagyon megy neki a játék, a bajnokságban négy hazai meccséből csupán egyet nyert meg, az El selejtezőjében pedig augusztus végén 2-1-re kikapott a lengyel Lech Poznantól. Ez a vereség ugyanakkor nem nagyon viselte meg a belgákat, mivel a párharc első találkozóját 5-1-re nyerték Poznanban.
Az előző idényben bajnoki bronzérmes Genk a múlt heti első fordulóban fontos győzelmet aratott, Glasgow-ban verte ugyanis 1-0-ra a Rangerst, igaz, a skótok több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban futballoztak.
A csütörtök esti összecsapásra mind a Ferencváros, mind a Genk idegenbeli győzelemmel készült fel: a magyar bajnoki címvédő Győrben diadalmaskodott 2-0-ra, míg belga vendéglátója a St. Truident verte hátrányból fordítva 2-1-re.
Robbie Keane vezetőedző helyzetét valamelyest nehezíti, hogy a Plzen ellen remekül kezdő, de aztán kissé érthetetlen szabálytalanság miatt kiállított Cebrails Makreckisre nem számíthat a piros lappal automatikusan együtt járó egymeccses eltiltás miatt, ugyanakkor például a Plzentől igazolt brazil Cadu kiválóan pótolhatja a lett szélsőt.
This week 🍿#UEL pic.twitter.com/Y9Q1QGGn5i
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) September 29, 2025
A Genk-Ferencváros mérkőzés 21 órakor kezdődik majd a 21 500 férőhelyes Cegeka Arénában. Az összecsapás játékvezetője a görög Anasztásziosz Szidirópulosz lesz, a meccset pedig élőben közvetíti az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is.