Európa Liga: a továbbjutásért száll harcba három magyar csapat
A fővárosi zöld-fehérek a múlt heti első meccsen 1–1-es döntetlent értek el a holland élvonalból a legutóbbi idényben kiesett Go Ahead Eagles vendégeként, a fradi.hu statisztikai elemzése szerint ez az eredmény a korábbiakban mindig szerencsét hozott a csapatnak. A kupagyőztes FTC eddig a nemzetközi porondon ötször játszott az első találkozón idegenben 1–1-et, s minden alkalommal kiharcolta a továbbjutást a hazai visszavágón.
A Ferencváros ugyanakkor ezúttal nem számíthat a szurkolóinak buzdítására, az európai szövetség (UEFA) ugyanis a horvát Rijeka elleni tavalyi EL-összecsapáson történt rasszista megnyilvánulások miatt egy zártkapus mérkőzés lejátszására kötelezte a klubot. Az egyesület szerdán közleményben kérte drukkereit, hogy a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágó idején ne mutassanak "semmilyen aktivitást" a stadion 250 méteres körzetében, az UEFA ugyanis abban az esetben szintén büntethet, ha a lelátók üresek, de a létesítmény környezetében a mérkőzés előtt, alatt vagy után bármilyen rendbontás történik.
A Debrecen a hazai 3–0-s siker után a kettős győzelem reményében utazott el a montenegrói Szutjeszka Niksic otthonába. Dusan Brkovics, a hajdúságiak szerb védője úgy vélte, szép lenne két megnyert találkozóval kiharcolni a továbbjutást, de a Niksics az első meccsen sem adta meg magát könnyen. "El tudom képzelni, hogy rögtön letámadnak minket, ezért a védekezésre figyelnünk kell, a megszerzett labdákkal pedig jól kell sáfárkodni. Mindenki tisztában van vele, hogy a háromgólos előny ellenére sem szabad félvállról venni a mérkőzést" – összegzett a dvsc.hu-nak a múlt heti összecsapáson eredményes Brkovics.
A debreceniek első gólját szerző Bódi Ádám kitért rá, hogy vélhetően nagy hőségben kell majd pályára lépniük Montenegróban, de mivel az első meccsen a szünet után ment nekik jobban a játék, úgy véli, a játékosok kondíciójával nincs probléma. "Nagyon figyelnünk kell odakint, masszív védekezésből kell építkeznünk, és fontos lenne, hogy ott is szerezzünk egy gólt, mert akkor már valóban komoly előnybe kerülnénk" – tette hozzá a középpályás.
Az MTK a múlt héten hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a szerb Vojvodina ellen, Kanta József csapatkapitány a kék-fehér klub honlapjának azt mondta, fontos, hogy nem kaptak gólt, mert így egy idegenben szerzett találat aranyat érhet.
"Akinek inába száll a bátorsága attól, hogy sok néző előtt kell pályára lépnie, annak kár is volt elkezdenie focizni" – jelentette ki a középpályás arra reagálva, hogy a Vojvodina stadionjában nagyjából 20 ezer hazai drukker előtt kell majd kiharcolniuk a továbbjutást. "Tudjuk, hogy a lelátón nagy többségben nem nekünk fognak szurkolni, de biztosan feldob majd minket a jó hangulat, és reméljük, hogy a legkitartóbb MTK-szurkolók idegenbe is elkísérik a csapatot."
A Szutjeszka–Debrecen mérkőzés 17.30-kor, a Vojvodina–MTK és a Ferencváros–Go Ahead Eagles összecsapás pedig egyaránt 20.30-kor kezdődik. A találkozókat a Duna illetve a Duna World közvetíti majd.