Egyéb sportok

Európa-bajnok lett Szilágyi Áron

""
 
A 2012-ben olimpiai bajnok magyar vívó a fehérorosz Szjarhej Sacsanyin 15-6-os, a belga Seppe van Holsbeke 15-14-es, a francia Vincent Anstett 15-7-es és az orosz Alekszej Jakimenko 15-13-as legyőzésével jutott el a döntőig, ahol a német Max Hartungot verte 15-11-re.
 
Utolsó asszójának elején mindkét oldalon akadtak szép akciók, aztán 6-5-ös vezetésénél Hartung akciójánál Szilágyi leszorult a pást végére, ahol el is csúszott. A német egyenlített, őt pedig ápolni kellett. Jobb bokáját tíz percig kezelték, majd a folytatásnál a német két gyors tussal meglépett. 6-8-nál következett az egyperces szünet, de a pihenő utáni első találatot is a német adta. Aztán ismét bátrabbá vált Szilágyi, nem kímélte magát, s amikor mert dinamikusan vívni, újabb szép akciókat mutatott be, aminek meg is lett az eredménye: 10-10-nél egyenlített. Aztán onnan már csak egy találatot kapott, miközben ötöt adott. Holott – amint az a nemzetközi szövetség közvetítéséből kiderült – továbbra sem volt rendben a bokája, egy-egy akció után sántikálva ment vissza a vonalra.
 
Szilágyinak korábban egyéniben egy harmadik helye volt Eb-n még 2011-ből. Emellett világbajnokságon is állhatott a dobogó harmadik fokán, mégpedig londoni olimpiai győzelmét követően 2013-ban, Budapesten.
 
Eredmények
a 32 között:
Szilágyi Áron-Szjarhej Sacsanyin (fehérorosz) 15-6
Szatmári András-Andrij Jagodka (ukrán) 15-10
Luca Curatoli (olasz)-Decsi Tamás 15-11
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Iliász Nikolász 15-11
 
a 16 között:
Szilágyi-Seppe van Holsbeke (belga) 15-14
Aljakszandr Bujkevics (fehérorosz)-Szatmári 15-11
 
negyeddöntő:
Kovaljov-Matyas Szabo (német) 15-9
Max Hartung (német)-Bujkevics 15-10
Alekszej Jakimenko (orosz)-Aldo Montano (olasz) 15-11
Szilágyi-Vincent Anstett (francia) 15-7
 
elődöntő:
Max Hartung (német)-Kovaljov 15-11
Szilágyi-Alekszej Jakimenko (orosz) 15-13
 
döntő:
Szilágyi-Hartung 15-11
 
A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Max Hartung, 3. Nyikolaj Kovaljov és Alekszej Jakimenko, …14. Szatmári András, …19. Iliász Nikolász, …23. Decsi Tamás
 
A svájci kontinensviadalon a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Előzőleg bronzot nyert a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor, valamint a tőröző Mohamed Aida. A döntőért rendezett asszóban Mohamed az elején nagyon jól vívott, az első három percben szép akciókkal háromtusos, 6-3-as előnyre tett szert. A második szünetig azonban az orosz egy találattal közelebb zárkózott (11-9), majd a harmadik szakaszban, amikor Mohamed már meglehetősen fáradtnak tűnt, fordított. 13-12-re vezetett, de a magyar tőröző 11 másodperccel a vége előtt egyenlített, így következhetett a hosszabbítás, amiben Korobejnyikova ért el találatot.
 
Mohamednek a mostani az első egyéni bronzérme Európa-bajnokságon, eddig egy ezüstje volt, még 1992-ből. Sikere már csak azért is nagyon fontos, mert ebben a szakágban kizárólag egyéniben rendeznek versenyt a jövő évi olimpián, és az Eb-n szerzett pontok sokat érhetnek a kvótáért zajló küzdelemben. A női tőrözők hétfői versenyét az olasz Elisa Di Francisca nyerte, aki sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak Európa-bajnokságon.
 
Eredmények
a 32 között:
Knapek Edina-Jeszenszky Szilvia 15-13
Mohamed-Olga Lelejko (ukrán) 15-8
Varga Gabriella-Franziska Schmitz (német) 15-11
 
a 16 között:
Mohamed-Knapek 15-8
Varga-Martina Batini (olasz) 15-13
 
negyeddöntő:
Mohamed-Valentina Vezzali (olasz) 15-11
Larissza Korobejnyikova (orosz)-Varga 15-9
Arianna Errigo (olasz)-Julija Birjukova (olasz) 15-10
Elisa Di Francisca (olasz)-Inna Gyeriglazova (orosz) 15-14
 
elődöntő:
Korobejnyikova-Mohamed 14-13
Di Francisca-Errigo 15-8
 
döntő:
Di Francisca-Korobejnyikova 15-13
 
A végeredmény: 1. Elisa Di Francisca, 2. Larissza Korobejnyikova, 3. Mohamed Aida és Arianna Errigo, …7. Varga Gabriella, …11. Knapek Edina, …25. Jeszenszky Szilvia