Kosárlabda

Euroliga: lehetetlen feladat előtt a Győr a rajton

"Nagy öröm, hogy egyáltalán itt lehetünk, és a harmadik szezonunkat kezdhetjük az Euroligában – mondta az együttes sajtótájékoztatóján Fűzy András. – Az elmúlt két hónapban sokat beszélgettünk, és sokszor úgy éreztük, lehetetlen küldetés, hogy felkészüljünk a november 7-i rajtra."

A győri kosárcsapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál ütközött össze szeptember 7-én egy személyautóval. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

Fűzy András – akinek Fűzy Ákos az unokatestvére volt – úgy fogalmazott: a második lehetetlen küldetés a címvédő orosz Jekatyerinburg elleni helytállás, a harmadik pedig a csoportból való továbbjutás lenne. A győriek a Jekatyerinburg mellett a francia Bourges, a szlovák Kosice, az olasz Schio és a török Kaiseri csapatával vannak egy csoportban.

"Az orosz csapat olyan a női kosárlabdában, mint labdarúgásban a Barcelona vagy a Real Madrid – vette át a szót Szentendrei Áron vezetőedző. – Tele van olimpiai és világbajnokokkal, míg mi az ismert körülmények miatt még mindig csak kilencen edzünk, így az öt az öt elleni játékot sem tudjuk gyakorolni." Hozzátette: december elsején kapcsolódnak be a magyar bajnokságba, reméli, addigra Koch Dóra, Pénzes Kinga és Czirják Noémi is visszatérhet.

A győri klub arra kéri szurkolóit, hogy a csütörtökön 18 órakor kezdődő mérkőzésre az Egyetemi Csarnokba mindenki hozzon magával egy plüssállatkát, és azokat a játékosok bemutatásakor dobja a pályára. Ezeket összegyűjtik, és elviszik majd Belgrádba Natasa Kovacevicnek, akinek a baleset után térd alatt amputálni kellett az egyik lábát.