Kosárlabda

Eurochallenge-re várva: az egyszer már legyőzött francia élcsapat

Thabo Sefolosha, Udonis Haslem. Két név az Elan Chalon csapatának múltjából, amely ismerősen cseng minden kosárlabdaszerető embern számára. Előbbi 2003-2005 között volt a francia csapat játékosa, azóta a Chicago Bullsban (2006-2009) játszott, jelenleg pedig a Nyugati főcsoport második helyén álló Oklahoma City Thunder egyik legjobb védekező játékosa. Haslem a 2002-2003-as idényt töltötte a Chalonban, mielőtt a Miami Heatbe igazolt volna, ahol azóta is szerepel, és amellyel egy bajnoki címet szerzett (2006).

""

A Chalon jelenlegi keretében négy amerikai és egy bolgár idegenlégiós található, legjobbjuk, Blake Schilb 17 pontos átlagot produkált idáig az Eurochallenge-ben. A szolnokiakkal már kétszer találkoztak a sorozatban, hiszen a második csoportkörben egy csoportban voltak a franciák az Olajjal. A kinti, franciaországi találkozón súlyos vereségbe futottak bele Pór Péter tanítványai (85-64), az utólsó játékrészt 31-11-re vesztette el a magyar bajnok. Akkor a szerzett lepattanók aránya 47-23 (!) volt a hazaiak javára, így a Szolnoknak esélye sem volt. Hazai pályán aztán sikerült a visszavágás, hiszen 18 pontos Trotter Obie és Brandon Gay vezette magyar csapat 90-81-re legyőzte a Chalont a Tiszaligetben, ezzel életben tartva továbbjutási esélyeit.

A Chalon jelenleg erőltetett menet közepén van hazájában is, jelenleg a francia pontvadászat második helyén áll a Gravelines Dunkerque mögött, ráadásul a Francia Kupa címvédőjeként még az idei sorozat elődöntőjében is érdekeltek.