Kosárlabda

Eurochallenge döntő: a Ljuberci vár a Szolnokra a bronzmérkőzésen

A Főnix Csarnokban alaposan megcsappant a nézőszám a második elődöntőre, mivel a szolnoki hívek – miután odahívták magukhoz és megéljenezték a Besiktas ellen hősiesen helytállt kedvenceket – javarészt elmentek, a Chalont és a Ljubercit pedig nem támogatta számottevő tábor.

""

A találkozó csak az első negyedben hozott kiegyenlített küzdelmet, a folytatásban a francia együttes – amely a csoportkörben otthon legyőzte a Szolnokot, idegenben viszont kikapott tőle – fokozatosan felőrölte ellenfelét, főként a félidőig 20 pontot szóró, egy triplát sem rontó Blake Schilb révén. A nagyszünetben 49-33 volt az állás.

Fordulás után tíz ponton belülre került az orosz csapat, főként a mezőny legjobbjává előlépő Jerry Jefferson kosaraival. A 64-52-ről induló zárószakaszban öt pontra csökkent a Chalon előnye, ám ennél közelebb a moszkvaiak már nem tudtak férkőzni, így ők készülhetnek a vasárnapi bronzcsatára a házigazda Szolnok ellen.

Eurochallenge, elődöntő:
Chalon (francia)-Ljuberci (orosz) 84-69 (20-17, 29-16, 15-19, 20-17)
Legjobb dobók:
Schilb 29, Aminu 14, Lauvergne 12, illetve Jefferson 26, Landry 14, Karaszev 9, Kuzjakin 9
A vasárnapi program:

Bronzmérkőzés:
Szolnoki Olaj-Ljuberci 18 ó
Döntő:
Besiktas-Chalon 20:30 ó