Nemzetközi labdarúgás

EURO 2012: megint kigolyózzák a olaszokat? Így áll a C-csoport

Érdekes dolog a sors. Az ősi, görög mondás szerint "kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba", nos, az olaszok könnyen lehet, hogy ugyanabba a csapdába esnek, mint 2004-ben. Akkor, Portugáliában az utolsó fordulóban a svédek és a dánok 2-2-t játszottak egymással, ezzel kiejtették a taljánokat.

""

Akkor persze mindenki azt mondta, hogy véletlenül történt így, azonban egy 1-1-es döntetlennel az itáliaiak még továbbmehettek volna, ám így csomagolhattak Pirlóék. A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít az akkorira, hiszen most is pont minimum egy 2-2-es döntetlenre van szüksége a horvát-spanyol meccs résztvevőinek ahhoz, hogy mindkét csapat továbbjusson.

Amennyiben 1-1 vagy 0-0 lesz a meccs végeredménye, úgy a körbeverés után az összesített gólkülönbség dönt majd, akkor az olaszoknak minimum két góllal kell vernie az íreket ahhoz, hogy számolgathassanak. Ha a spanyol-horvát meccsen valaki veszít, az jó eséllyel búcsúzik a tornát, hiszen azt nehéz elképzelni, hogy az azzurrik ne verjék meg Giovanni Trapattoni eddig semmit nem mutató, 1-7-es gólkülönbséggel szerénykedő ír fiait.

A B csoport állása a 3. forduló előtt: Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Spanyolország 2 1   1  – 5-1 4 pont
2. Horvátország 2 1   1  – 4-2 4 pont
3. Olaszország 2   –   2  – 2-2 2 pont
4. Írország 2   – 2 1-7 0 pont