Nemzetközi labdarúgás

EURO 2012: kedden kiengedik a kórházból Eusebiót

A hetvenéves, Fekete Párducként is emlegetett világsztár a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon hazája csapatát, az elődöntős portugál válogatottat látogatta meg az opalenicai edzőtáborban, amikor gyengélkedni kezdett. Az orvosok kizárták annak a lehetőségét, hogy Eusebio szívrohamot kapott volna, mindenesetre sok pihenést javasoltak a számára.

""
    
"Kardiológiai szempontból jó a beteg állapot, de ma még nem engedhetjük ki" – fogalmazott hétfőn Andrzej Rusek, a kórház szóvivője,  
    
Eusebio, a mostanival együtt december óta négyszer került kórházba, december közepén előbb kétoldali tüdőgyulladással, januárban pedig nyakfájdalmai miatt ápolták, majd magas vérnyomása miatt került klinikára. Eusebio vezetésével a Benfica négyszer jutott BEK-döntőbe, ebből kettőt (1961, 1962) nyert meg, míg a portugál válogatottal bronzérmes volt az 1966-os világbajnokságon. A nemzeti együttesben 64-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett. 1975-ben vonult vissza.