Forma 1 / Motorsport

Erre az öt pilótára nehezedik a legnagyobb nyomás a 2023-as szezonban

A 2023-as Forma-1-es rajt közeledtével néhány pilótára nagyobb nyomás nehezedik, mint a többiekre.

Bár az utóbbi időben szárnyra keltek olyan hírek, hogy a továbbiakban 22 pilóta kap majd helyet a Száguldó cirkuszban, 2023-ba még biztosan 20 fő áll majd rajthoz a futamokon. Mivel a kevés hely miatt nagy verseny van ezekért a helyekért, akad néhány pilóta, akire a szokásosnál is nagyobb nyomás nehezedik.
A PlanetF1.com összegyűjtötte azt az 5 versenyzőt, akinek mindennél nagyobb szüksége lesz a jó teljesítményre annak érdekében, hogy a továbbiakban is helyet kapjon a Száguldó Cirkuszban.

Oscar Piastri
Az ausztrál honfitársát, Daniel Ricciardót váltja a McLarennél. Piastri elődje korábban nyolcszor állhatott a dobogó legfelső fokán, így az újoncnak nem lesz könnyű dolga. A rá nehezedő nyomást tovább fokozhatja, hogy az ifjonc korábban a Forma Reanult sorozatot, a Forma-3-at és a Forma-2-t is megnyerte, így az egyik legígéretesebb tehetségnek számít

Sergio Pérez
Péreznek sincs egyszerű dolga. Amellett, hogy a regnáló világbajnok Max Verstappen csapattársaként kell helytállnia, az is ott lehet a fejében, hogy tavaly nem sikerült megszereznie az összetett második helyét. Ha mindez még nem lenne elég, azzal is meg kell küzdenie, hogy Daniel Ricciardo tartalékként visszatért az istállóhoz, és minden bizonnyal örömmel ugrana be, ha a mexikói túl sokat hibázna.

Yuki Tsunoda
Az Alpha Tauri csapatfőnöke korábban kijelentette, hogy egy pilótának legalább három évig kell ahhoz tanulnia, hogy a legmagasabb szinten vezessen. Az istálló versenyzője pont most ér a harmadik évébe és bár az utóbbi szezonban már csökkent a hibáinak száma, a japánnak össze kell kapnia magát, hiszen a Red Bull akadémiáján pallérozódó fiatalok közül sokan veszélyt jelenthetnek a pozíciójára

Logan Sargeant
Sargeant a Forma-2-ből érkezik a Williamshez, és ő lesz a sorozat első amerikai pilótája, így extra nyomás nehezedik rá.

Nico Hülkenberg
Bár Mick Schumacher második szezonjában jóval ütőképesebb volt, mint az elsőben, még így sem sikerült meggyőznie a Haast, amely úgy döntött, hogy a korábban már versenyző Nico Hülkenberget választja helyette. A sorozatban nem mindig nézik jó szemmel, ha egy korábbi versenyzőt egy fiatal tehetség rovására hoznak vissza, így a németnek mindenképp bizonyítania kell, hogy sokkal jobb elődjénél.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor