Potyaszagú góllal Arsenal-diadal, erőtlen Chelsea – Vasárnapi PL-körkép

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalát, a Premier League-et nyitó forduló vasárnapján 3 találkozóra került sor.
Manchester United – Arsenal 0-1 (0-1)
Alighogy elkezdődött az új PL-szezon első valódi csúcsrangadója, szinte azonnal meg is született a találkozó első gólja. egy szögletnél a Manchester United újonnan igazolt kapusa, Altay Bayindir tesze-toszán próbált meg hozzáférni egy Riccardo Calafiori által megcsúsztatott labdához, amit végül a hálóba paskolt. Persze az eset után reklamálta Simon Hoopernél, hogy szabálytalankodott vele szemben Saliba, a sporttárs azonban továbbot, és érvényes gólt ítélt.
A vezetés megszerzését követően átengedte a területet riválisának az Arsenal, amit a 30. percben majdnem megbüntetett a MU. Azonban Dorgu lövése végül a kapufát találta el, azt követően pedig igazán veszélyes helyzet már nem akadt az első félidőben.
A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: a hazaiak igyekeztek kreálni, a fővárosiak pedig stabil védekezésből próbáltak kontrázni. Egyik gárda törekvéseit sem koronázta siker, egyetlen igazán nagy védést kellett csak bemutatnia David Rayának, Mbeumo bal alsóba tartó fejesénél vetődött csodásan az Arsenal kapusa.
Chelsea – Crystal Palace 0-0 (0-0)
A találkozó szinte rögtön a kevéssé ismert Premier League-szabályok egyikének játék közbeni alkalmazása révén visszavont góllal indult. A 13. percben ugyanis Eberechi Eze hiába lőtt szabadrúgásból a hazai kapuba, a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
Meddő mezőnyfölényt ezek után ugyan ki tudott alakítani a szezont hazai környezetben nyitó Chelsea, ám igazán komoly veszélyt nem jelentett a friss Community Shields-győztes Palace kapujára. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy mindössze 1 olyan lövése volt a Kékeknek, amely eltalálta Dean Henderson kapuját.
A második félidő ha lehet, még eseménytelenebbre sikeredett, mint az első – jó eséllyel még a legelvakultabb rajongók is a falat kaparták az unalomtól. A két gárda együttesen 7 lövést jegyzett, gól pedig csak nem akart születni. A 93. percben Andrey Santos kapásból bombázott a lelátó 23. sorába, ami a párharc utolsó értelmezhető jelente volt. Így aztán az Aston Villa – Newcastle meccs után ez lett az új idény második 0-0-ja.
Nottingham Forest – Brentford 3-1 (3-0)
A Thomas Frank-éra utáni első hivatalos Brentford-mérkőzés pocsékul indult, lévén a Forest már a 6. percben vezetést szerzett, az új-zélandi óriás, Chris Wood találata révén. A korai gól után sokáig nem történt semmi, hogy aztán az első félidő hajrájában eldőljön minden nyitott kérdés. Előbb a 42. percben Dan Ndoye fejelt a vendégkapuba, majd pár pillanattal később Chris Wood mattolta újra Caoimhin Kellehert.
Az első félidő alakulásának fényében nem meglepő a második játékrész menete. Kissé unalmassá váló találkozó, ahol egy 77. percben történt hazai kezezés, és az abból megítélt jogos büntető Thiago Martinez-általi érvényesítése volt az egyetlen említésre méltó történés. Ám ezt a Forest-szurkolók kicsit sem bánták, lévén a kedvencek az új szezont magabiztos diadallal kezdték.