Kézilabda

Erős csoportba került a magyar válogatott – FRISSÍTVE!

A csoportokból az első 3 helyezett jut be a középdöntőbe, és a továbbjutott csapatok viszik magukkal az egymás elleni eredményeiket, a férfi tornához hasonlóan. A magyar női kézilabda válogatott a második kalapból várhatta a sorsolást, így elkerüte a tavaly döntős Norvégiát, Svédországot, valamint a dán válogatottat.

A magyar válogatott a sorsolás során a C csoportba került Romániával, Montenegróval Spanyolországgal, Szenegállal, Kazahsztánnal, fog majd játszani.

""
Kim Rasmussennek erős csapatok ellen kell felkészítenie válogatottunkat

Videó a sorsolásról
 

A 24. női kézilabda világbajnokságot  november 30. és december 15. között rendezik meg Japánban, Kumamoto régióban, azon belül pedig 5 helyszínen fogják megrendezni.

A magyar női kézilabda válogatott az elmúlt három világbajnokság során kétszer a legjobb 16 közé , (2015, 2017), 2013-ban pedig a legjobb 8 közé jutott. A csapat a tavalyi Európa-bajnokságon a 7. helyet szerezte meg, többek között a leendő csoportellenfél Romániát is legyőzve.

FRISSÍTÉS!

Az alábbi nyilatkozat jelent meg az MKSZ Facebook oldalán. 

Kim Rasmussen szövetségi kapitány:

"Nem lehetünk elégedetlenek, örülök, hogy elkerültük az AB-ágat, azaz a két legerősebb csapatot, a franciákat és a norvégokat, valamint a stabil hollandokat, a dánokat, a mindig veszélyes szerbeket és a brazilokat is, így ezekkel a csapatokkal leghamarabb a helyosztókon találkozhatunk. A csoportunkban minden riválisunkkal szemben van győzelmi esélyünk, ha jó napot fogunk ki, bárkit legyőzhetünk, ezért stabilnak kell lennünk, noha mindegyik riválisunkat tiszteljük. Romániát ismerjük, igaz, új szövetségi kapitánnyal érkeznek a vb-re, Montenegróval mostanában sokat fogunk találkozni, hiszen az Eb-selejtezőkön is azonos csoportba kerültünk, Spanyolországot tavaly az Európa-bajnokságon biztosan győztük le, de ez nem téveszthet meg minket, nem számíthatunk könnyű meccsre. Ha bejutunk a középdöntőbe, a lehetséges ellenfelekre szintén igaz, hogy bármelyiket legyőzhetjük, ha jó teljesítményt nyújtunk, ezért is fontos a világbajnokságig hátralévő idő, hogy tovább erősítsük stabilitásunkat. Nagyon várom a közös munkát és a vb-t is!"

Fotó: Getty Images