Forma-1 / Motorsport

Érdekes F-1-es statisztikák az idei évről

Sebastian Vettel a tizedik győzelmével és a körülmények szerencsés alakulásával a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett 23 évesen, 4 hónaposan és 11 naposan. Ez szinte borítékolható volt, hiszen pontszerzésben, dobogós eredményben, pole pozícióban, győzelemben is övé a fiatalsági csúcs. Ő a második német világbajnok, de a germánok így is utolérték a vb-címek számában az örökranglista 2. helyén álló brazilokat.

A fiatal német karrierje során először állt a bajnokság élére, pont a legjobbkor! Vele együtt már hatan vezették az idei rangsort, a korábbi éves rekord négy pilóta volt. Rajta kívül John Surtees (1964) és James Hunt (1976) állt csupán egyszer, csak az idény végén a tabella élére. Az Autosport statisztikusa, Michele Merlino felhívta rá a figyelmet: a két brit soha többé nem vezette újra az összetett állást…

Vettelnek először sikerült zsinórban kétszer nyernie. A legjobbkor. Az utóbbi évtizedben előtte csak ferraris versenyzőnek sikerült győzelemmel bajnokká tennie magát. A fiatal titán mellett az előző két bajnok tisztelgett a dobogón: Lewis Hamilton és Jenson Button. 1967-ben Denny Hulme szintén az előző két bajnokkal együtt pezsgőzött a végső diadal elérésekor.

Immár négy éve rendre új bajnokot avatnak a Forma-1-ben, ami korábban kétszer fordult elő: 1961-64, illetve 1978-82 közt, utóbbi sorozat öt esztendősre nyúlt. Az viszont kuriózum, hogy öt egymást követő évadban öt különböző csapat autójával hódítják el a végső dicsőséget.

A Red Bull beállította az egy szezonon belül szerzett pole-ok rekordját: 15-ször állt az ő autójuk az első rajtkockában (összességében huszadszor), a McLaren 1988-ban és 1989-ben, a Williams 1992-ben és 1993-ban dominált hasonló módon. Igaz, akkor kevesebb (csak 16) futamot rendeztek. Ez alapján lehet, hogy 2011-ben folytatódik a Red Bull-dominancia a szombatokon?

5-ös rajtszámú autóval most született a 125. győzelem. A legutóbbi öt alkalommal (1989, 1995, 1996, 2005, 2010), amikor ezzel a rajtszámmal nyert valaki az idényzárón, Renault-motoros autót vezetett az illető. A rajtszámok 1970-es évekbeli stabilizálása óta ez volt a tizedik bajnoki címe az 5-ösnek, így megelőzte az 1-est.

Vettel nyerte az első két megmérettetést (Button pedig mindkétszer 3. lett) Abu Dhabiban – legutóbb Michael Schumacher uralta egy pálya első két F-1-es viadalát. Ő 1994-ben és 1995-ben diadalmaskodott Aidában, utóbbi szintén vb-címet ért neki.

A McLaren a valenciai futam óta először láthatta mindkét versenyzőjét a dobogón, szintén Vettel társaságában. Két pilótájuk a 2008-as Ausztrál GP-n zárt legutóbb a leggyorsabb körök listáján az első két helyen.

Lewis Hamilton brillírozni szokott az évadnyitókon, rendre dobogóra állt ott, de most először megtehette ezt a finálén is.

Button ötször, a McLaren kilencszer rajtolt idén a 4. kockából. 2002 óta nem volt ilyen, akkor a Williams versenyzői fordultak meg ennyiszer az említett startpozícióban.

Robert Kubica először nem került be idén a Q3-ba, és másodszor kapott ki csapattársától, Vitalij Petrovtól szombaton. Az orosz először jutott be egymás után kétszer az időmérő utolsó felvonásába.

Fernando Alonso menthette volna meg a vb-éllovasok mundérjának becsületét, de nem sikerült neki, így ez lett az ötödik szezon (1951, 1958, 1961, 1974), amikor egyetlen futamon sem nyert az, aki épp a tabella élén állt a rajtnál. Ez a 29 versenyre nyúló sorozat a 2009-es Brit Nagydíj óta íródik, ami néggyel több az eddigi maximumnál. Az az 1973-as Német és 1975-ös Svéd GP közt tartott.

A spanyolon is fogott a többesélyes vb-döntők átka: előtte 8-ból csak 3 alkalommal maradt a pontverseny élén az, aki a szezonzárót az élről várta, amennyiben legalább két kihívója akadt. Az is ellene szólt, hogy konstruktőri ezüstérmesnél gyengébb csapat színeiben csupán két ember, Keke Rosberg és Nelson Piquet lett bajnok.

A Ferrarinak tizennégy év óta két kivétellel minden évben volt olyan versenyzője, aki bajnokként, vagy bajnokesélyesként vágott neki az idény utolsó összecsapásának. Előtte 14 évig egyetlen ilyen évaduk volt!

Alonso nyolcszor startolt idén a 3. helyről, ennél többször csak Ayrton Senna foglalta az említett rajtkockát: 1992-ben tízszer.

Mark Webber lett a második az F-1-ben, aki egy idény alatt 17 versenyen szerzett pontot. Volt azonban két nullázása, míg Michael Schumacher 2002-ben minden viadalon pontokkal gazdagodott.

Az ausztrál pocsékul időzítette a formahanyatlását, egyik leggyengébb szezonbéli eredményét érte el a hétvégén: az első négy nagydíjból hármon 8. vagy 9. lett, de azóta először ért célba ilyen hátul. A legrosszabbkor…

Jaime Alguersuari beállította F-1-es karrierje legjobb eredményét, a 9. helyet. Korábban Sepangban végzett ebben a pozícióban.

Felipe Massa a 2005-ös Német Nagydíj óta először foglalta el az utolsó pontszerző pozíciót. Nála régebben senki nem szerepelt a pontszerzők listájának végén a jelenlegi mezőnyben!

Kamui Kobayashi pályafutása leghátrébb történő célba érésén van túl.

Michael Schumacher hajlamos rombolással zárni az esztendőt: 17 szezonjából haton (1991, 1994, 1995, 1997, 2005, 2010) valamilyen baleset miatt kiesett az utolsó versenyen, további két alkalommal (2003, 2006) szintén ütközött valakivel, ráadásul kétszer a technikával (1993, 1998) sem volt szerencséje. Utoljára négy éve, Melbourne-ben szenvedett kieséssel járó balesetet. 2000 óta először búcsúzott az 1. körben, de akkor duplán, egymást követő futamokon: az A1 Ringen és Hockenheimben is. Utóbbi esetben szintén egy olasz riválisa vetett idő előtt véget a szórakozásának.

A 41 éves pilóta az első teljes idényét zárja győzelem nélkül. Debütáló évében sem hallgathatott himnuszt a Forma-1-ben, de akkor csupán hatszor állt rajthoz.

Vitantonio Liuzzi gondoskodik róla, hogy még véletlenül se unatkozzanak a Force India szerelői, öt verseny alatt ugyanis négyszer zúzta le autóját. Eddig mindhárom teljes szezonjában négy vezetői hibával járó kiesést számlált.

Korábban egyszer történt meg, hogy egy esztendőben kétszer is három bajnok pezsgőzött a pódiumon: 1965-ben.

Kilenc darab kettős győzelemmel zárták az évet a csapatok, ennél többet csak 1988-ban és 2002-ben dobtak össze. Akkor azonban legfeljebb két istálló tett bele a közösbe.

Döbbenetesen sokszor, hétszer cserélték le egymást a srácok a bajnoki tabella élén idén. Szép szám, bár 1986-ban még ennél is eggyel több fordulat volt az összetett 1. helyén.

A Safety Cart tizenkét nagydíjon összesen hússzor küldték be idén – mindkettő rekord. Az is, hogy zsinórban öt futamon volt szükség rá, bár 2005-06 közt már előfordult ez.

A világbajnoki értékelésbe 1950 és 1960 között beletartozó Indy500-ak nem szerepelnek a statisztikában.

 

a5.hu