Magyar foci

Érdekes: az FTC trénere nagyon odaszúrt a magyar válogatottnak

A szombati NB I-es mérkőzések közül kiemelkedett az Újpest-Ferencváros rangadó, de a két csapat nem tudta felejthetetlenné tenni az összecsapást. A találkozó után Thomas Doll is komoly kritikát fogalmazott meg.
 
 
"Nagy harc volt a pályán, bár a futball nem volt jó minőségű. Nem kell ezt mindig a pályára vagy az időjárásra hárítani. Néhány nappal ezelőtt a válogatott meccsén sem láttunk jó játékot. Az első félidőben nem találtunk magunkra, az Újpest jobban játszott. Az első játékrészben nem mentünk bele a párharcokba, nem szereztük meg a lecsorgó labdákat, kevés volt, amit nyújtottunk. A fiúk 10 napig a válogatottnál voltak, nem volt teljes edzéshetünk, de ennek ellenére többet vártam. A legutóbbi idegenbeli meccsen sem játszottunk jól. Az Újpest szögletet szöglet után végzett el. Ahhoz képest, hogy a bajnoki címért harcolunk, és a nyáron nemzetközi színtéren is teljesíteni akarunk, ez kevés volt. A második félidőben jobbak voltunk, nagyobb lendülettel játszottunk, Amadou előtt adódott egy nagy lehetőség, de nem biztos, hogy megérdemeltük volna, ha akkor megszerezzük a vezetést. Láttam már jobb játékot a csapatomtól. Az egy pontot szívesen elfogadjuk, hiszen az Újpest kicsit jobb volt ma, a játék miatt viszont csalódott vagyok" – fogalmazott a német szakember. 

Szétnyílt az NB I csatárának füle – kép " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Az 1-1-gyel záruló Diósgyőr-Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzésen Dejan Karan, a hazaiak védője durván lekönyökölte Eppel Mártont, a fővárosiak támadóját. Az esetet a játékvezető a mérkőzésen nem fújta le. Az NB I tavalyi gólkirálya facebook oldalán mutatta meg a sérülést.