Küzdősportok

Erdei: Mindig tudtam, hol a helyem a világban

 – Az a küldetésem, hogy a fiataloknak átadjam a sportágban megszerzett tapasztalataimat. Mindezt legszívesebben ingyen tenném, ugyanis annyi mindent adott nekem a bunyó, hogy nem lenne szívem pénzt kérni – hangoztatta Erdei Zsolt, akinek egy perc nyugta sem volt Kanizsán: rajongók hada kísérte, egyre-másra készültek a közös fotók, s jutott autogram papírra, kézre, pólóra, bokszkesztyűre, sőt, még ásványvizes palackra is. A sportember nemrég tért haza Amerikából, így először arról kérdeztük: mi a legfőbb különbség az tengerentúli és az európai boksz között.

– Talán hogy az Egyesült Államokban főleg a látványra mennek. Közel egyenrangú ellenfeleket párosítanak össze, és ebből gyakran irtózatosan jó küzdelmek kerekednek ki, még ha a résztvevők nem is tartoznak épp a világ elitjéhez. Nyilván minden a showról szól, a televíziók már a mérkőzések előtti beharangozókkal csinálják a hangulatot. A bevonulásnak külön koreográfiája van, sőt, az ökölvívókról szóló balhés sztorikkal is hergelik a közönséget. Ehhez alkalmazkodni kell, bár nyilvánvalóan nem lesznek csak ezért sötét ügyeim, viszont a bunyómat például több ütéssel színesítem, mint a legutóbbi, Byron Mitchell elleni mérkőzésemen is.
 
-Hogy fogadták Amerikában? 
 
-Az ökölvívásnak ott olyan kultusza van, hogy minden bokszolót tisztelnek, nem kell ehhez feltétlenül világbajnoknak lenni. Amikor megtudták, hogy nincs vereségem, úgy néztek rám, mint egy ufóra, mert ezt nem tartják normális mérlegnek. Előfordult, hogy edzésről csak kifutottam az utcára, de megállítottak, gratuláltak, pedig talán azt sem tudták ki vagyok.
 
 -Legutóbbi mérkőzését követően megsérült a keze. Hogy érzi magát? 
 
Több idő kell a regenerálódásra, a kézfejem még mindig be van dagadva. Kaptam bele két injekciós kezelést, most kicsit jobb, de még nem százszázalékos. A bandázs, amit az edzőm készít, remélhetőleg megfelelő lesz és kellő védelmet nyújt majd.
 
-A következő mérkőzés?
 
Valószínűleg november végén, vagy december elején lépek ringbe, de a leendő ellenfélről nem tudok nyilatkozni. A menedzserek azon dolgoznak, hogy tető alá hozzák a mérkőzést.
 
-A boksz világszervezet (WBO) ranglistáján a negyedik helyen áll, Van ennek jelentősége?
 
Az égvilágon semmit nem jelent, mindig is tudtam hol a helyem a világban. A félnehézsúlyban most éppen hat versenyző van, akik közel azonos képességgel rendelkeznek, s ezek bármelyike elverheti a másikat, a siker mindig az adott formától függ.
 
-A kisfiát, az 5 éves Viktor Zsoltot már érdekli a boksz?
 
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy minden áron bunyózni szeretne, de ha arra kerül sor, nem tartanám vissza. Ő inkább a zenében és az éneklésben teljesedhet ki, s úgy érzem ehhez van tehetsége is.
 
-Ha visszavonul, szívesen látná magát a boksz hírességek csarnokában?
 
Engem ez nem érdekel. Mindig az adott ellenfél legyőzésére koncentrálok, a többi nem számít.
 
Amit tudni érdemes Erdei Zsoltról
 
– Amatőr pályafutását 1995-ben kezdte a 75 kg-ban 212 győzelme és 20 veresége volt
– Budapesten (1997) világbajnok lett, a sydneyi olimpián bronzérmet szerzett
– Profi pályafutását 2000. november 6-án kezdte. Mérlege: 33 győzelem (18 KO), vereség nélkül
– 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, 2010-ben Prima díjat kapott
– Példaképei: Papp László, Muhammad Ali